Október 21-én hivatalosan is megkezdődtek a lengyel kereskedőház felújítási munkálatai Máramarosszigeten. A Bogdan Vodă utcában található, 1833-ban épült műemléképület a város egyik legrégebbi és legjelentősebb polgári háza, amely a helyi épített örökség kiemelt darabjaként szerepel ...
A Szenátus elfogadta Zahoránszki Brigitta, az RMDSZ máramarosi képviselője által is benyújtott törvénykezdeményezését, amely nagyobb átláthatóságot és jogbiztonságot szavatolna azoknak, akik kárpótlást kérnek a kommunizmusban elkobzott ingatlanjaikért. A tervezet ellenszavazat nélkül, mindössze egy tartózkodással ment ...
Jövő év tavaszán Magyarországon országgyűlési választásokat tartanak, mely során a romániai magyar állampolgárok is élhetnek szavazati jogukkal. A levélszavazatokat postán küldik ki az erdélyi szavazók számára, ehhez azonban először regisztrálniuk kell. Általános tájékoztató a szavazás ...
Ingyenes buszos utazást szerveznek Máramarosszigetről a Kolozsvári Magyar Operába, ahol Giuseppe Verdi Álarcosbálcímű klasszikus művét tekinthetik meg az érdeklődők. Az október 30-án, 18:30 órától kezdődő előadásra szóló programot az RMDSZ Máramarosszigeti szervezete hirdette meg közösségi oldalán. ...
Zahoránszki Brigitta parlamenti képviselő a Kolozsvári Rádió megkeresésére számolt be a Rónaszéken történt talajbeomlás részleteiről, amely július 21-én következett be egy régi, már nem működő bánya területén. A szakemberek feltételezése szerint az omlás egy 1934-ben ...
Újabb lépést tett a zöldebb és élhetőbb város kialakítása felé Máramarossziget önkormányzata: az elkövetkező időszakban összesen 120 fát ültetnek el a település különböző pontjain – számolt be róla Orosz Krisztofer-Levente, Máramarossziget alpolgármestere. A fásítási kezdeményezés ...
Felméri Péter legújabb humorestje, a „Kincugi”, két Máramaros megyei városban is látható lesz november elején: november 6-án Nagybányán, majd november 7-én Máramarosszigeten lép színpadra a közkedvelt humorista. Az előadás központi témája az elfogadás, de nem csupán filozófiai vagy pszichológiai értelemben. Felméri ...
Október 1-jén, kedden mutatták be Misztótfalusi Kis Miklós egy különleges kötetének kétnyelvű kiadását a neves nyomdász szülőfalujában, Misztótfaluban, a róla elnevezett emlékházban – számol be róla a Maramedia. A Szakács-mesterségek könvecskéje címet viselő kiadvány eredetileg 1698-ban jelent meg ...
Máramarosszigeten és Hosszúmezőn 2023 óta működik ingyenes néptáncoktatás, amely a helyi magyar iskolások körében erősíti a hagyományőrzést. A program az RMDSZ közreműködésével, valamint az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány támogatásával valósul meg, szakmai vezetője pedig Kispál ...
Október 1-jétől minden 11 és 26 év közötti fiatal – nemtől függetlenül – térítésmentesen juthat hozzá a humán papillómavírus (HPV) elleni védőoltáshoz Romániában. A kezdeményezők között volt az RMDSZ is, amely célul tűzte ki a ...