Klaus Iohannis román államfő hétfőn bejelentette, hogy lemond tisztségéről. A döntés hátterében az ellene kezdeményezett parlamenti felfüggesztési eljárás áll, amelyről kedden szavazott volna a román törvényhozás – számol be erről a Digi24. „Ez egy felesleges lépés, ...
A romániai egészségügyi hatóságok az utóbbi hetekben jelentős emelkedést tapasztaltak a légúti megbetegedések és az influenzás esetek számában. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint az országban több mint 170.000 megbetegedést jelentettek a legutóbbi adatszolgáltatás során, ...
Nagybánya, Máramarossziget, Hosszúmező és Koltó is támogatásban részesül a nemrég elfogadott állami költségvetésből. Az RMDSZ parlamenti képviseletének közbenjárásával sikerült elérni, hogy ezek a települések megkapják a fejlesztésekhez szükséges forrásokat és folytathassák a megkezdett beruházásokat. Zahoránszki ...
Marion Wiesel, a holokauszt-túlélő, aktivista és író, aki a néhai Elie Wiesel felesége volt, vasárnap, 94 éves korában hunyt el Connecticut állambeli otthonában – számolt be róla az Elie Wiesel Alapítvány az Emberiségért. „Mély fájdalommal ...
Egy rendkívül súlyos incidens során négy, Románia nemzeti örökségéhez tartozó régészeti kincs tűnt el a hollandiai Drents Múzeumból – jelentette be a román Kulturális Minisztérium. A lopásra január 25-én, szombat hajnalban került sor az Assen ...
A Máramaros megyei RMDSZ 2024-ben történelmi eredményt ért el: 20 éve nem látott sikert arattak az európai parlamenti választásokon, négy év szünet után újra bekerültek a megyei tanácsba, és a parlamenti választásokon megduplázták a 2020-as ...
Először fordul elő, hogy Magyarország nagyobb aranytartalékkal rendelkezik, mint Románia – számolt be róla a Digi24.ro. A Magyar Nemzeti Bank 2023 szeptemberének végén 14,5 tonna aranyat vásárolt, ezzel csatlakozva azon központi bankok sorához, amelyek az ...
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, arra hívja fel a figyelmet, hogy a növekvő állami bürokrácia és a tisztelet hiánya aláássa a magyar közösségek bizalmát. Az RMDSZ egy öt pontban összefoglalt „józan ész programját” kínálja megoldásként. ...
Az RMDSZ kormányon komoly sikereket tudott elérni Erdély építésében, településeink fejlesztésében, családjaink támogatásában. Az őszi választások tétje, hogy a magyar közösség döntési pozícióba jusson. Ha az RMDSZ ott lesz a kormányon, közösségünk érdekei visszakerülnek a ...
Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnöki jelöltje, köszönőlevélben fejezte ki háláját mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták jelölését és az RMDSZ parlamenti listáit. A levelet teljes terjedelmében közöljük. Kedves Olvasó! Köszönöm, hogy az elmúlt hetekben aláírásával támogatta az RMDSZ ...