Közélet és egyházi szolgálat között: beszélgetés Orosz Krisztofer Leventével

2025. december 6-án, szombaton állandó diakónussá szenteli Schönberger Jenő megyéspüspök Orosz Krisztofer Leventét a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly-plébániatemplomban. 

A szentelés egy különleges életút és lelki hivatás meghatározó állomása. A máramarosszigeti születésű családapával, egyháztörténésszel és a város jelenlegi alpolgármesterével a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye sajtóirodája beszélgetett elhivatottságáról, lelki útjáról, valamint arról, hogyan készül az egyházi szolgálat vállalására.

Kérem, mutatkozzon be: hol született, hol végezte tanulmányait, és mit osztana meg magáról, családjáról?

Orosz Krisztofer Leventének hívnak, Máramarosszigeten születtem, szüleim egyedüli gyermekeként. Elemi és középiskolai tanulmányaimat is itt végeztem, majd érettségi után Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán tanultam tovább, szociális munka szakpárosítással. Később az Ecumené Doktori Iskolában szereztem doktori fokozatot.

Már ötéves koromban elvittek a sekrestyébe, ahol először öltöttem magamra a ministránsruhát. Bár az első alkalom félelemmel teli volt, mégis hosszú éveken át szolgáltam ministránsként az oltárnál. A papság gondolata is felmerült bennem, de végül más irányba vezetett az utam. Ma kétgyermekes családapaként feleségemmel együtt az evangéliumi értékek szerint próbálunk élni – ezért mély hálát érzek Isten iránt.

Mikor és hogyan érlelődött meg Önben a diakónusi hivatás gondolata? Milyen események vagy személyek vezették ebbe az irányba?

Ez egy hosszabb lelki folyamat volt. Gyermekkoromtól kezdve kötődtem az egyházhoz – a templom második otthonommá vált. Természetesen voltak küzdelmes időszakok, kamaszként bennem is megjelentek kérdések, kételyek, de Isten mindig ott volt velem. A hitem megerősödésében nagy szerepe volt a szüleim vallásos nevelésének, valamint azoknak a plébánosoknak és káplánoknak, akik Máramarosszigeten szolgáltak.

Később, amikor már családos emberként éltem, olvastam arról, hogy Nagyváradon állandó diakónusokat szentelnek. Elkezdtem érdeklődni, kezdetben pusztán kíváncsiságból. Aztán Reszler Mihály főesperes és Ilyés Csaba vikárius is feltették a kérdést: „Komolyan érdekel ez az út?” A válasz nem jött azonnal, de belül egyre inkább formálódott. Sok kérdés fogalmazódott meg bennem – vagyok-e elég hiteles, alkalmas? –, és ezekre Isten fokozatosan adott választ. Szinte mindig olyan szentírási rész került elém, amely a diakónusi szolgálatra utalt. Egy plébánosi beszélgetés során végül megszületett bennem a döntés: „Uram, ha Te így akarod, legyen.”

Hogyan fogadta döntését a családja? Kapott-e tőlük bátorítást?

Először meglepődtek, de örültek is neki. Mindig mellettem álltak, különösen a feleségem, aki sok áldozatot hozott, hogy én járhassam a saját utamat. Szavaikkal, tetteikkel bátorítanak, és ez nagyon sokat jelent számomra.

Alpolgármesterként közéleti szerepet is betölt. Hogyan kapcsolódik össze a közéleti és a diakónusi küldetés? Jelenthet ez kihívást?

Kétségtelen, hogy a diakónusi szolgálat újabb elvárásokat támaszt velem szemben. Ami azonban közös nevező lehet a két szerepben, az a hitelesség. Eddig is erre törekedtem. Nem vagyok csodatevő, de törekszem arra, hogy törvényesen, őszintén, az evangélium szellemében szolgáljam a közösséget.

A közéleti emberekkel szemben sokszor élnek negatív előítéletek. Remélem, hogy a diakónusi szolgálat révén ezt a képet is árnyalni lehet. Az is biztos, hogy nem lesz egyszerű feladat összehangolni a kétféle küldetést – már az időbeosztás is komoly kihívás –, de Jézus szavaira támaszkodom: „Ne féljetek, én legyőztem a világot.”

Milyen konkrét feladatok várják diakónusként? Hogyan kíván részt venni a plébánia életében?

Elsősorban liturgikus szolgálat: evangéliumolvasás, prédikáció, áldoztatás, temetés, keresztelés, esketés. Emellett minden olyan lehetőséget igyekszem megragadni, amely által a közösség javára lehetek, és Istenről tanúságot tehetek.

Mit jelent Önnek “Krisztust hordozni” a mindennapokban: a családban, a munkahelyen, a közéletben?

Ez azt jelenti, hogy minden élethelyzetben szóval és tettel tanúságot tegyünk Róla. A világ azért szenved, mert nem ismeri az Atyát, vagy torz képet alkotott róla. Egy megszentelt életet élő személy feladata, hogy közelebb hozza Istent az emberekhez, és az embereket Istenhez – hitelesen. Ez sosem kényelmes út, de ez a helyes. Nem kell mindenki kedvencének lenni, de hiteles tanúnak igen.

Lelkileg hogyan készül a szentelés napjára? Van-e olyan szentírási rész, amely különösen fontos ebben az időszakban?

Több is. Ezek különösen meghatározóak számomra most:
– „Az én eledelem az, hogy teljesítsem Atyám akaratát.”
– „Ne féljetek, én legyőztem a világot.”
– „Ti is tegyetek tanúságot rólam.”
Ezek foglalják össze azt a küldetést, amelyet a szívem mélyén mindig is éreztem.

Mit üzen a híveknek, akik imáikkal kísérik Önt?

Kérem őket, hogy továbbra is imádkozzanak értem. Hálás vagyok eddigi támogatásukért, és mindig nyitott szívvel várom őket. Az építő jellegű kritikát is szívesen fogadom, mert a közösségért végzett szolgálat csak így lehet hiteles.