Nagybánya zöldebbé válik: több száz fát és több ezer cserjét ültettek 2024-ben

Pap Zsolt István, Nagybánya RMDSZ-es alpolgármestere számolt be arról, hogy a város 2024-ben kiemelt figyelmet fordított a közterületek zöldítési projektjeire. Az év során számos zöldterületen, parkban és utcai fasorban végeztek fa- és cserjeültetéseket, ezáltal is hozzájárulva a város élhetőségének és környezeti fenntarthatóságának javításához.
A tavalyi évben összesen 585 darab fát ültettek el, több mint 30 különböző fafajból. Az új ültetések között megtalálható például a nyírfa (Betula), jegenyefenyő (Abies), juhar (Acer), gyertyán (Carpinus), cédrus (Cedrus), tölgy (Quercus), lucfenyő (Picea), fenyő (Pinus), hárs (Tilia), fűzfa (Salix) és még sok más. Kiemelendő, hogy több mint fél évszázad után ismét jelentős faültetések zajlottak a városligetben.
A fák mellett további 6250 darab cserje is helyet kapott Nagybánya különböző zöldterületein.
Pap Zsolt István kiemelte, hogy a faültetési program az elkövetkező években is folytatódik. Az alpolgármester célja, hogy a következő négy évben több mint 4000 új fát ültessenek el, amelyeket a város parkjaiban, lakónegyedeiben, valamint az utcák mentén helyeznek el.