Még nem érkezett meg a Szülőföldön magyarul támogatás? – elmondjuk, hogy miért

Ha még nem érkezett meg a Szülőföldön magyarul program keretében megítélt támogatás – gyermekenként 100 ezer forint oktatási-nevelési vagy hallgatói támogatás formájában –, nincs ok az aggodalomra. Számos pályázó jelezte, hogy késlekedik a kifizetés, ezért a Maszol.ro hírportál megkereste a program erdélyi koordinátorát, Ady-Kovács-Ferenczi Noémit, aki mindenkit biztosított, hogy a kifizetések már folyamatban vannak, és minden jogosult meg fogja kapni a támogatást.
Ahogy arról a maszol.ro korábban beszámolt, a kifizetések szeptember 6-án kezdődtek, és a sikeres pályázók elektronikus úton kapták meg az értesítést arról, hogy jogosultak a támogatásra. A támogatások több ütemben érkeznek meg a kedvezményezettekhez, és a teljes folyamat várhatóan október 18-áig tart azok számára, akik már korábban is részesültek benne. Az új igénylők esetében pedig a kifizetések egységesen október 25-én várhatóak. A kifizetést, mint az előző években is, az OTP Bank bonyolítja le.
Érdemes odafigyelni az értesítő levelekre
Ady-Kovács-Ferenczi Noémi kiemelte, hogy a támogatások kiutalása már évek óta nem névsor szerint történik. Minden sikeres pályázó értesítést kapott a jogosultságról, majd egy második e-mailt is, amelyben a kifizetés időpontját közlik. Fontos, hogy a szülők alaposan átolvassák ezt a levelet, hiszen abból derül ki, hogy pontosan mikor várható a pénz átutalása.
Azok az új igénylők, akiknek még nincs számlájuk az OTP-nél, külön értesítést kapnak e-mailben, amelyben megjelölik a dátumot, amikor számlát kell nyitniuk a bankban. „Ha valaki nem találja az e-mailt, de tudja, hogy nincs OTP-s számlája, akkor bármelyik OTP fiókban nyithat számlát” – tette hozzá a program erdélyi koordinátora.
Mit tegyenek, ha késik a kifizetés?
Az új igénylők számára a támogatás kiutalása október 25-én várható. Amennyiben október 30-ig nem érkezik meg a pénz, de a számlát már megnyitották, ezt jelezni kell a info@szulofoldonmagyarul.ro e-mail címen, vagy telefonon, a 0729 044234-es számon. Fontos, hogy csak akkor keressék a program koordinátorait, ha már meg van nyitva a számla, de a kijelölt dátumon nem érkezett meg a pénz, vagy ha nem minden gyermek után kapták meg a támogatást.
Hallgatókra vonatkozó tudnivalók
Ami az egyetemi hallgatókat illeti, ők is bármely OTP fiókban nyithatnak számlát, függetlenül attól, hogy hivatalos lakcímük más településen van, mint ahol tanulnak.
Erdélyben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) idén 149 049 pályázatot továbbított elbírálásra a Rákóczi Szövetséghez, míg két évvel ezelőtt ez a szám 122 ezer volt. Az idei évben 9464 új pályázót regisztráltak.
A támogatásról
Az oktatási-nevelési és hallgatói támogatás minden olyan gyermeknek és fiatalnak jár, akik nem Magyarországon élnek, de magyar nyelvű oktatásban vesznek részt szülőföldjükön, egészen egyetemi szintig. Fontos megjegyezni, hogy a támogatás évente egyszer, a megelőző tanévre vonatkozóan kerül kifizetésre, a hallgatói támogatás esetében pedig az érintett fiatalok számára. 2023-ban döntés született arról, hogy a támogatás összegét 22 400 forintról 100 ezer forintra emelik.