Keresés

Diákélet Helyi hírek

Templomtörténeti kiállítást mutattak be a máramarosszigeti református templomban

Templomtörténeti kiállítás nyílt a máramarosszigeti református templomban. A november 18-án ünnepélyes keretek között megnyitott kiállítást a református egyházközséggel karöltve a Leőwey Klára Elméleti Líceum egy diákcsoportja szervezte. A rendezvény az „Öröksögünk őrei” nevet viselő program részét képezi, mely programot az RMDSZ még 2012-ben indított útjára.

A Leőweys diákok most indultak először az „Örökségünk őrei” versenyen, tudtuk meg Diki Sebestyén Gabriella pedagógustól, a diákcsoport vezető és felkészítő tanárától. Mint fogalmazott, választásuk a református templomra esett, mivel ezen épület a város legemblematikusabb épülete, melynek tornya még a középkori templom eredeti része. Továbbá a templom gazdag és színes története is ezt a választást tette indokolttá.

A népes közönség előtt bemutatott kiállítást verses szavalattal és orgonajátékkal színesítették. Az eseményen a református és római katolikus lelkészek is jelen voltak és imát mondta.

Az eseményt a máramarosszigeti Református Egyházközség, a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly Plébánia, a városi múzeum, valamint az RMDSZ máramarosszigeti szervezete támogatta.

Megosztás

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *