A család áll annak a cselekvési tervnek a középpontjában, amit az RMDSZ 15. kongresszusán fogadtak el

Szívügyünk a család elnevezéssel, cselekvési tervet fogadott el az RMDSZ 15. kongresszusa, mely a 2021 – 2024-es időszak cselekvési terve lesz. A program az RMDSZ kormányzati feladatait, legfontosabb társadalmi, gazdasági és szociális területeinek stratégiai irányát határozza meg. Azokat a teendőket, feladatokat foglalja össze, amelyek ebben a kormányzati ciklusban az RMDSZ előtt állnak.
Nehéz helyzetben a legalapvetőbb köteléket szeretnék ezzel erősíteni, vagyis a közösségek támpillérét, a családot. Emellett kiemelkedő feladatként határozták meg a települések fejlesztését, a környezet védelmét és a fiatalok lehetőségeinek bővítését az oktatástól a vállalkozói kedvezményeken át a sportolásig.
A cselekvési terv részleteiben szó esik a nemzetpolitikáról, a családokat érintő és azokra ható tényezőkről, mint a biztonság (családtámogatás, egészségügy), identitást erősítő és versenyképes tudásról (ifjúságpolitika és sport, kultúra), valamint élhető környezetről (az intézmények biztonsága, infrastruktúra és környezetvédelem).
A teljes dokumentum elérhető itt: