Keresés

Helyi hírek Közélet

Ország–világ a hosszúmezői vasútállomáson csodálkozik


Rövid idő alatt futotta be a román országos sajtót a hír, melyben a hosszúmezői vasútállomás helyzetét taglalják. A helyiek számára valószínű a megszokás gondolata miatt nem túl érdekes téma azonban hamar felhívta a román társadalom figyelmét Hosszúmezőre, melynek állomására 2007 óta nem futott be egy vonat sem, mégis kétmillió lejből újították és szerelték fel.

Az állomás felújítására azért kerülhetett sor, mert a schengeni övezethez való csatlakozás előkészítése érdekében Románia kénytelen volt befektetni az EU majdani külső határainak védelmébe. A központi költségvetésből kétmillió lejt áldoztak csak az állomásépület felújítására. Összesen 32 térfigyelő kamerát szereltek fel, azonban ezek egy napig sem működtek. Az állomásnak egy alkalmazottja is van. A Hosszúmező és Máramarossziget közötti vasúti szakasz lassan teljesen elerdősödik.

Hosszúmező valamikor fontos vasúti átkelőhelynek számított, ahol komoly rendszerességgel bonyolították le a mai Ukrajna felé az áruforgalmat.

R. Fekete Lajos polgármester véleménye az, hogy a vasúti forgalom újbóli elindulása jót tenne Hosszúmezőnek, főleg azért, mert jelen pillanatban buszközlekedés nincs Máramarossziget irányába. A polgármester továbbá elmondta, hogy amennyiben beindulna egy kereskedelmi áruforgalom Románia és Ukrajna között, amit vasúton bonyolítanának, az Hosszúmezőnek is hasznára válna.

Megosztás

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *