Kis Krisztián Bálint: Máramaros vármegye nyomdászata, könyvkereskedői és sajtótörténete a kezdetektől 1918-ig – 1 rész
A következő tanulmány Máramaros vármegye[1] több mint egy évszázadnyi kultúrtörténetének sajátos és igen fontos szeletéről szól – a kezdetektől a dualista államalakulat széteséséig igyekszik vázlatos képet adni – az itt működő nyomdákról, kiadókról, könyvkereskedőkről, valamint az itt megjelent kiadványokról, újságokról, folyóiratokról és helyi lapokról. A könyvkereskedők közül elsősorban azokat a „hivatalos” árusokat mutatjuk be, akik tagjai voltak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (székhelye Budapest). Ez a szakmai érdekvédelmi szervezet 1795-re vezeti vissza gyökereit, s korszakunkban, 1878-tól (egészen 1919-ig) Magyar Könyvkereskedők Egylete néven működött. A szervezet szolgálatába saját közlönyt állított, Corvina címmel. A folyóirat havonta három alkalommal jelent meg; melléklapja, a Magyar Könyvészet havonta egyszer látott napvilágot.
Az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés után a magyar ipar ágazatai közül soha nem látott mértékben fejlődött a nyomdászat is. Nemcsak a nagyüzemi nyomdászat alakult ki és a példányszámok emelkedtek meg jelentős mértékben – kiadványonként átlagosan mintegy kétezer példányra –, hanem létrejöttek az első nyomdaipari és kiadói részvénytársaságok (rt.) is. Aztán, 1872-ben a nyomdászat szabad iparrá vált, ennek révén a magyarországi nyomdák száma ugrásszerűen megnőtt. 1866-ban országszerte mindössze 106 nyomda működött (Pest-Budán 17 és 64 vidéki településen 89), aztán a kiegyezést követő gyors fejlődés eredményeként ez a szám 1900-ra 680-ra emelkedett (Budapesten 149, vidéken 531 nyomda működött), végül az I. világháború[2] küszöbén, 1914-ben már 1261 volt a magyarországi nyomdák száma (Budapesten 287, vidéken 974). A kiadványok (köztük a könyvek) száma ugyancsak soha nem látott mértékben emelkedett: 1878-ban összesen 278 kiadvány (ebből 272 könyv) jelent meg, 1880-ban már 1056 (976 könyv), 1890-ben 1474 (1420 könyv), 1900-ban 1934 (1718 könyv), 1910-ben 2547 (2059 könyv), a háború előtti utolsó békeévben, 1913-ban 2146 (2111 könyv), és végül, az I. világháború utolsó évében, vizsgált időszakunk végén, 1918-ban 1653 kiadvány (ebből 1623 könyv). Ezzel együtt egyre népesebb lett az olvasóközönség tábora is. Közben, 1884-ben került sor első ízben a szerzői jogok törvénybe iktatására Magyarország területén.
A föllendülő nyomdaiparból és az egyre szélesedő olvasókultúrából természetesen a Máramaros vármegyei iparosok, könyvkereskedők, laptulajdonosok és újságírók is tevékenyen kivették a részüket. A vármegyét is magában foglaló népi–történeti tájegység, Kárpátalja első nyomdahelyével éppen Máramarossziget büszkélkedhet, az itteni officina alapítási éve: 1803. Az összes többi első helyi nyomdát a XIX. század második felében, illetve egy településen csak a következő évszázad első évtizedében hozták létre.
[1] A történelmi Magyarország északkeleten elterülő, 6. legnagyobb területű vármegyéje 1869 és 1910 között 9716 km2 volt.
[2] az I. világháború 1914 és 1918 között zajlott
