Orosz Krisztofer-Levente: Meg kell találni a célhoz elvezető utat és nem elég azt megtalálni, azon végig is kell menni

A SZÁT (Szövetségi Állandó Tanács) döntésének következtében, mozgóurnás tisztújítást szervez az RMDSZ Történelmi Máramaros minden helyi szervezete. A máramarosszigeti tisztújításra május 30-án kerül sor, ahová egy ember nyújtotta be jelentkezését az elnöki tisztség betöltéséért, Orosz Krisztofer-Levente személyében. A jelölt, egy interjú keretében mesélt szerkesztőségünknek indulási szándékáról, terveiről és céljairól.

Tinca Richard: Milyen gondolatokkal, érzésekkel adta le jelentkezését az RMDSZ Máramarosszigeti szervezetének elnöki pozíciójára?

Orosz Krisztofer-Levente: Hosszas mérlegelést követően, a közösségért való tenni akarás gondolatával tettem. Nem tagadom, nem volt könnyű döntés, de ez talán természetes is. Hiszen, ha ezt a vállalást komolyan veszi az ember, akkor érzi annak a hatalmas tétjét, felelősségét.  Alapjában véve optimista, tettre kész ember vagyok. Ahogy sokan mások, akik ebben a közösségben nőttek fel, dolgoznak, alapítottak családot, én is érzem, tudom, hogy vissza kell adnunk az embereknek a reményt, a hitet abban, hogy tenni lehet és kell a szigeti magyarság megmaradásáért. Nyilván azt is tudom, hogy nem elég a célt látni, meg kell találni a célhoz elvezető utat, és nem elég azt megtalálni, azon végig is kell menni. A legfontosabb, hogy legyen egy eltökélt, jó csapat, akivel közösen lehet a megtalált úton végigmenni.

T.R.: Tudniillik Önnek nem ez az első jelentkezése az RMDSZ szervezetén belül. 2016-ban már megméretkezett az elnöki helyért, azonban veszített. Mit gondol, mi változott azóta?

O.K.-L.: Van egy nagyszerű közmondás, mely szerint „veszíteni tudni kell”. Engem a 2016-os megméretkezés megtanított, hogy mennyire fontos a helyes tanulságokat levonva, a megszerzett tapasztalatokra építve továbblépni, tovább építkezni. Kolozsvárról való hazatérésemet követően, az egyház berkeiben folytattam az elkezdett közösségi munkát, igyekeztem közelebb kerülni az emberek mindennapi gondjaihoz. Hogy mi változott azóta? A körülmények és a kontextus, mindenképp. És persze változtam én is. Nem is keveset. Azóta volt alkalmam több tapasztalatot szerezni, több rálátást nyerni a dolgok menetére és most valóban azt mondom, hogy nem hiába. Rá kellett jönnöm arra, hogy a közélet, a politika nem szimpátiaklub.

Mindenkinek igyekeznie kell megtalálni a másikban azt a közöst ami, ha mégoly kicsi is, erősebbé tesz bennünket közösségileg és nem szór szét.

És változott az emberek rólam alkotott percepciója is, azt hiszem. Amikor megszólítanak, beszélgetünk azt érzékelem, hogy egyre többen vannak azok, akik nyitottak az újra, a „végre valami más”-ra.

T.R.: Melyek a konkrét célkitűzései?

O.K.-L.: Egyik legfontosabb feladatnak tartom a máramarosszigeti magyarsággal való folyamatos kapcsolattartást. Ez az érdekképviseleti munka alapja: folyamatosan odafigyelni a közösség, az emberek igényeire, problémáira, szolgálat-végzésként viszonyulni a feladatokhoz.

Sürgősen meg kell újítanunk a partnerségeinket az egyházakkal, civil- és ifjúsági szervezeteinkkel, segíteni az elképzeléseiket, hiszen csak közösen tudunk olyan magyar rendezvényeket, eseményeket szervezni, amelyek színesebbé, könnyebbé tehetik mindennapjainkat, megerősítik identitásunkat, hovatartozásunkat.

Láttam és megtapasztaltam a Kolozsvári Magyar Napok felhajtó erejét, vagy azt, hogy az ugyancsak kolozsvári nyári óvoda program, az ANYÓ, mekkora segítséget jelentett a kisgyereket nevelő fiatal magyar családok életében. Ilyen és hasonló programokat csak együtt, egymást támogatva lehet „tető alá hozni”. Ezekre – tapasztalatból mondom- hatalmas igény van, főleg egy olyan városban, ahol az utóbbi időben a visszafejlődés jelei erőteljesebben látszanak, mint a fejlődésé.

Az középtávú oktatási stratégiánkat illető nagy döntésekben szükség van a közösségi, szülői konzultációra. Hiszen olyan létkérdésekre kell jó válaszokat adnunk, mint a magyar tannyelvű humán profilú osztály, illetve szakoktatás beindítása, a román oktatás fele való elszivárgás megállítása érdekében. Ez pedig az oktatási kínálat kiszélesítése, illetve a lehető legjobb és legversenyképesebb felkészülést nyújtó, hivatásuk iránt elkötelezett tanári kar nélkül nem fog sikerülni.

Ugyanakkor, meg kell töltenünk élettel az olyan közösségi tereinket, mint például a Hollósy-ház, egy olyan magyar közösségi térré alakítva, ahová minél többen betérnek, otthon érzik  magukat és sajátjukként vigyáznak rá, ahol a fiatalok, felnőttek, az idősebb generáció is saját programokat szerveznek.

Nem utolsó sorban, a következő háromév munkájának eredményeként, meg kell erősítenünk az önkormányzati képviseletünket, pontosabban vissza kell adnunk annak erejét. A cél, 2024-ben mégcsak nem is kettő, hanem három tanácsos bejuttatása a helyi tanácsba, hogy szavunk és beleszólásunk legyen a város életébe, fejlődési pályájába. Hogy képletesen fogalmazzak, most nagyon elernyedtek az izmaink, de van még idő edzeni, megerősödni, hogy arányainknak megfelelő súlyunk legyen. A szigeti magyar közösség képes erre, ha látni fogja, hogy szavakat tettek követik, szinte biztosra vehető a siker a következő helyhatósági választáson.

És persze, nem mellőzhető a román közösséggel, politikai- és civil szervezetekkel való kapcsolattartás sem. Úgy gondolom, hogy hangsúlyosabban kell felmutatnunk azon értékeinket, melyektől ez a város, ez a vidék gazdagabb, színesebb lehet. Ha a másság elfogadásával ezt a gazdagságot erőforrásként kezeljük, arra fektetve a hangsúlyt, ami összeköt bennünket, abból mindenkinek csak nyerni valója lehet.