A kulcsszó: Legyen!

A Máramarosszigeti Borromeo Szent Károly Plébánia nagyböjti lelkigyakorlatának második szentmiséjében, Ft. Tóth Attila-Levente margittai plébános folytatta korábbi gondolatmenetét, melyet az Úr Jézus pusztai megkísértése köré épített.

A triduum folyamán a három legáltalánosabb, legrafináltabb és legalattomosabb kísértésekkel találkozhat a hallgatóság. Ezek azok a kísértések, amelyek mindenkit megkörnyékeznek, senki sem kivétel alóla; olyanok, amelyekből a legnagyobb bűnök és visszaélések származnak; ráadásul az élet ellensége, a Sátán úgy mutatja be ezeket a bűnöket, hogy azok igazából nem is bűnök.

A tegnapi nap fő témáját a hatalom, ma pedig a birtoklás kísértése került az elmélkedés középpontjába.

Elsősorban nekem; ne csak másoknak, hanem nekem is legyen

Ez a kísértés voltaképp annyira behálózza az ember életét, hogy sokaknak fel sem tűnik, hogy már rég csapdában vannak. Ahogy korábban a hatalomhoz is tartozott egy kulcsmondat, úgy a birtokláshoz is kapcsolódik egy szó: legyen.

„Az üzleti érdek mindent megtesz és elhitet mindent velünk, hogy mindent, amit csak elénk tesznek, megvegyük. Kitalálnak valami újat, szebbet, csak azért, hogy megvetessék velünk. Előfordul, hogy már eleve úgy készítenek el valami dolgot, hogy az minél előbb elromoljon, és meg kelljen vennünk a legújabbat, a legjobbat és a legszebbet. Ennek köszönhetően – talán itt a városban is megtapasztalják, hogy – már nincs suszter, nincs órás, sok-sok mesterség hiányzik, amelyet régen nagyre érékeltünk. Már nem javíttatjuk meg a cipőnket, nem varratjuk meg a zokninkat, hanem vesszük az újat. Az egész gazdasági rendszer erre épül, hogy legyen.” – mutatott rá a margittai plébános.

A gonosz elsősorban a múlt rendszer átkára épít, arra a tapasztalatra, hogy: nincs. Az emberek hiába mentek vásárolni, nem volt mit vásárolni. Mit jelentett akkor egy kiló kávé, egy kiló narancs vagy egy kiló hús? Hosszú sorokban kellett állni a kenyérért, az olajért. Az élet ellensége, a Sátán pedig ma arra hív, hogy ha eddig nem volt, akkor mostmár legyen.

Értékeket áldozunk fel. Miért? Hogy legyen…

Valamikor az emberek életüket áldozták a hazájukért. És most? Most inkább sokan elhagyják a hazájukat, hogy legyen. A család a mindenünk, a gyermekeink a szemünk fénye – hallatszik oly sokszor. De pont azok, akik ezt mondják, valójában elhagyják családjukat, gyermekeiket a jólét fenntartása érdekében: azért, hogy legyen.

Napjaink egyik legnagyobb fájdalma éppen az, hogy a kint rekedtek sokszor nem tudnak hazajönni saját szüleik, nagyszüleik, testvéreik temetésére. Miért? Hogy legyen…

„Kedves régebb óta fiatal testvéreim! Benneteket sem hagy a kísértő. Nézzük csak meg a padlásotokat, mennyi minden van ott. Már rég nem használjuk, de az csak ott legyen. Ha valaki valamit el akarna venni… Még egy rozsdás szeget sem! – ébred fel az önérzetünk. Miért? Csak hogy legyen…” – borzolta a kedélyeket a szónok.

A kísértés azonban az anyagi javak mellett az élmények és élvezetek gyűjtésében is jelentkezhet. Sokan az év tizenegy hónapját végig dolgozzák, egy rövid nyári nyaralás kedvéért.

A sorrend felborult az életünkben

„Miért is baj, miért is bűn mindez?” – teszi fel a kérdést Ft. Tóth Levente. – „Már nem a hitben, a szeretetben és Isten megismerésében akarunk növekedni. A hangsúly azon van, hogy legyen.”

Manapság a fiatalok egyre később házasodnak. Mindennek az alapja szintén a birtoklási vágy előnyben részesítése. Fontosabb, hogy először legyen ház, autó, biztos jövedelem, a család a gyerekek várhatnak. Közben a társadalom pedig kiöregszik és nincs új nemzedék. „De hála Istennek itt van, és ez kincs. Örüljünk neki!” – hívta fel a hallgatóság figyelmét a fiatal pap, a ministránsok felé biccentve. – „Tegyük mérlegre, hogy mennyi időt töltünk azokkal a dolgokkal, amikre azt mondjuk, hogy a legdrágábbak, és mennyi időt töltünk azzal, amire a kísértő mondja, hogy gyűjtsük. Mennyi időt szánunk gyermekeinkre és mennyit a házunk építésére? Mikor randevúztál utoljára a házastársaddal? Mikor töltöttél utoljára minnőségi időt a családoddal?”

Az igazi probléma tehát az, amikor felcserélődik a fontossági sorrend. A szónok Joseph Maureder jezsuita atya könyvének címére hívta fel a figyelmünket: Arra tartunk, amerre tekintünk. Vajon a ma embere merre tekint?

„Ahol a kincsed, ott a szíved” (Mt 6,21), mondja Jézus. A hol kérdésre a választ elsősorban az érzelmekben kell keresni: mi okoz örömet és boldogságot, és mi az, ami elszomorít? Mi lehet az érzések és a vágyak mozgatója? „Abba tesszük a szívünket, amink van és nem abba, akik vagyunk. Felcserélődött a sorrend, és már e szerint értékeljük önmagunkat és másokat is. Nem az embert értékeljük bennne; azt, hogy ő is Isten gyermeke. Pedig mi mindannyian Isten gyermekei vagyunk, a Szentlélek templomai, hiszen Isten bennünk lakik. Valójában ez a legnagyobb értékünk.” – mondta a szónok.

A Gondviselésbe vetett hit

„Mi az, amit nem onnan felülről kaptál? Az életedet, a gyermekedet, az egészségedet, azért, hogy használd. És azokért a kincsekért adj hálát a nap végén, amiket Istentől kaptál. A lelki szegénységnek és a lelki szabadságnak az az alapja, hogy elkezdek bízni az Istenben, hogy Ő gondoskodik rólam, mert ő az én Gondviselő Atyám. Tényleg hiszel a Gondviselésben, hogy Isten, mindent megad neked, ami mára elég? Nem harminc meg negyven napra, csak annyit, ami mára elég neked.” – zárta második napi elmélkedését Ft. Tóth Attila.