Béres Ildikó, Máramarossziget alpolgármestere nyugalomra inti a város lakosságát

A hetekben Európa szerte fejét ütötte a koronavírusok eddig ismeretlen fajtája, a COVID-19. Jelenlegi információink szerint Románia szerte 49 fertőzött van, akik közül 6 személyt gyógyultnak nyilvánítottak. Ennek érdekében lapunk felkereste Máramarossziget alpolgármesterét, Béres Ildikót, aki a máramarosszigeti helyzetről nyilatkozott.
A városvezetés karanténzónát létesített a máramarosszigeti faipari iskola bentlakásában, ahová az Olaszországból érkezett személyeket szállásolták el. Béres Ildikó elmondása szerint, a zónában nyugodt körülmények uralkodnak, melyet a helyi csendőrség biztosít. A városvezetés élelmet és lelki segítségnyújtást biztosít mindazok számára, akik ott tartózkodnak. Rendszeres orvosi felügyelet alatt állnak, rendszeres szinten teszteket vizsgálatokat végeznek rajtuk. Az ottlévők közül egyik személy se fertőzött. Az előírások szerint az érkezettek 14 napot fognak tölteni a külvilágtól elzárva. Mindezek a lépések óvintézkedések, melyekkel biztonságot szeretnének nyújtani Máramarossziget lakosságának. Csendőrök, önkéntesek, orvosok és a helyi polgármesteri hivatal alkalmazottai gőzerővel dolgoznak azon, hogy megfelelő környezetet és nyugalmat tudjanak biztosítani a város lakóinak.
Az országos egészségügyi szervezet utasításait követve, a máramarosszigeti kórház karanténzónát létesített, amit csak szükség esetén alkalmaznak. A polgármesteri hivatal minden szükséges óvintézkedést megtett annak érdekében, hogy a zóna az előírások szerint legyen berendezve.
A Máramaros Megyei Vészhelyzeti Bizottság március 11-i ülésén többek között a szombati és vasárnapi misék betiltásáról döntött. Silviu Ungur, Máramaros megye prefektusa megértésre és szolidaritásra kérte fel a megye lakosságát, figyelembe véve a rendkívüli egyészségügyi helyzetet. Béres Ildikó hozzátette, hogy nem csak állampolgári, hanem keresztényi kötelességünk is egymás egészségi állapotára odafigyelni.
A máramarosszigeti RMDSZ a közegészségügyi helyzet és a hatósági szigorítások miatt lemondja a március 15-i rendezvényt. Béres Ildikó mindenkit arra bíztat, hogy egyénileg adózzunk tiszteletet hőseinknek.
Végezettül az alpolgármester minden városlakót az alapvető higiéniai feltételek betartására ösztönöz. A szülőket arra biztatja, hogy ebben a periódusban különösképpen figyeljenek gyermekeik egészségi állapotára és tartózkodására. A máramarosszigeti polgármesteri hivatal vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy a polgárok biztonságban és nyugalomban érezhessék magukat.