Egy az igazság és más a jog

Nemrég jelent meg az a Fehér Könyv, ami az Erdélyi Történelmi Magyar Egyházak közös kiadványa. Célja nem más, mint a maga valóságában és a lehető legobjektivebben megismertetni a „nagyvilággal” mindazt, ami az Erdélyi Történelmi Magyar Egyházak ingatlanainak visszaszolgáltatásával kapcsolatos.

Amikor erről beszélek, eszembe jut, hogy számtalanszor esik szó a román televizióban is a kommunizmus bűneiről, arról, hogy ez a rezsim mennyi szenvedést okozott ennek az országnak. Érdekes módon, amikor az egyházi restitúcióról beszélgetnek, minden szereplő hirtelen véleményt változtat és a kommunizmus bűnei közül éppen ezt az egyet helyesli. Természetesen mindig a „nyugati” mintára hivatkozva, nekik semmi sem természetesebb annál, mint hogy 1948-ban egy tolvonással szinte minden egyházi ingatlant államosítottak, a tulajdonos pedig mehetett ahová akart.

Most, miközben egyesek azt is megkapják ami sosem volt az övék, tőlünk újra elveszik azt, amit nagy nehezen visszaadtak. Most, hogy a fent említett Fehér Könyv is elkészült, nem attól tartok, hogy a címzettek megértik-e a benne foglaltakat, hanem mennyire érzik majd át azt, ami talán nem is érinti őket? Egyáltalán és elsősorban mi várható még egy olyan országtól, amely magát az egyik legdemokratikusabb országnak kiáltja ki, de ugyanakkor a kommunizmus bűneiből a maga kedvére válogat?

Demokratikusnak nevezhető egy rendszer, amiben bizonyos alapelvek csak fogalmilag léteznek?

Függetlenül attól, hogy a karhatalom miképpen vélekedik, mi tudjuk azt, hogy mi az igaz, mint ahogyan azt is, hogy a jog sok esetben értelmezés kérdése. Ezt az értelmezést pedig a szándék is meghatározza.