Keresés

Egyház Helyi hírek Közélet

Egyházi szolgálat családosként – Családi nap a Máramarosszigeti Borromeo Szent Károly Plébánián

A „Keresztény családok, a szórványközösség jövőjének záloga” című előadás-sorozat keretében megrendezett Családi napon az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye három állandó diakónusa és feleségeik, Nényei Gábor és felesége Gabi, Lovász Péter és felesége Ágnes, valamint Barcza Máté tettek tanúságot hitükről, valamint arról, hogy hogyan egyeztethető össze az egyházi szolgálat a családfői hivatással.

A Családi nap kezdetén a résztvevő családok a plébánia hittantermében közösen készítették elő az esti agapé finomságait. Az előkészületek hangulatát népdalfeldolgozásokkal és spirituálékkal a Budapesti Ward Mária Gimnázium kórusa tette még színesebbé.

A program az állandó diakónusok tanúságtételével folytatódott, mely kerekasztal-beszélgetés formájában kívánta megszólítani a résztvevő családokat. A kerekasztal-beszélgetés minőségét tovább emelte, hogy az állandó diakónusok feleségei is megosztották érzéseiket, gondolataikat a jelenlévőkkel.

A beszélgetés során a vendégelőadóknak sikerült közelebb hozniuk a hallgatósághoz az állandó diakonátus intézményét, rálátást nyújtva a jelenlévők számára a diakónusi életre, szolgálatra, tevékenységre, valamint arra, hogy miképpen élhető meg a diakónusi szolgálat a családban.

Az eseményen a generációk közti kor- és gondolkodás különbségek nem voltak érzékelhetőek, habár három különböző réteg képviseletében érkeztek a diakónusok. Nényei Gáborné, Gabi hívta fel a figyelmetarra, hogy Máté a legfiatalabb, Péter a középkorú, míg ők az idősebb generációt képviselték, kihangsúlyozva azt, hogy minden élethelyzetben fontos, hogy meghallgassuk az Atya hívó szavát.

A Nényei házaspár őszintén beszámolt életük fontosabb pillanatairól, mint ismerkedésük pillanata, 7 gyermekük és 32 unokájuk érkezése, továbbá arról is, hogy Gábor kántorkodásának köszönhetően maguk köré gyűjtötték a gyermekeket, később azok családjait is; végül egy nagy plébániai család jött létre.

Barcza Máté elmondta, hogy 38 évesen szentelték állandó diakónussá, de az ide vezető út sem volt számára könnyű. Feleségével eleinte nem vállaltak nagy szerepet plébániai közösségünkben, azonban Isten hívó szavára nem tudtak nemet mondani, ígyeleinte hittanórákat tartottak a plébánia fiataljainak és szép lassan bekapcsolódtak a közösség életébe. Máténak nagyon sok erőt ad, hogy feleségével, Annával közösen imádkozzák a zsolozsmát. Ösztönözve a fiatalokat arra, hogy a ministrálás fontosIstennek tett szolgálat, ő is elkezdett szolgálni az oltárnál, ahol a kisgyermekével együtt megélt szép pillanatait is megosztotta.

Lovász Péter kiemelte, hogy a Gondviselés végigkísérte egészen a szenteléséig, felesége Ágnes pedig megjegyezte, hogy neki szokatlan volt eleinte férje szerepvállalása a liturgiában. Leginkább azért, mert addig a pillanatig ők egymás mellett ültek, így pedig Péter az oltárnál, ő pedig a templomi kórust erősítve, hirtelen azon kapta magát, hogy a templom két legtávolabbi pontjára kerültek, imádságban azonban érezhető, hogy közel vannak egymáshoz.

A kerekasztal-beszélgetést záró szentmisén a hívek betekintést nyerhettek a diakónusok liturgiában végzett feladataikba, mint az evangélium felolvasása, felajánláskor az adományok előkészítése, áldoztatás.

Szentbeszédében Ft. Turtureanu Róbert, a Borromeo Szent Károly Plébánia káplánja, a szórványban való megmaradásról és a keresztény identitás megőrzéséről beszélve elmondta, hogy csakis a Szentlélekből való újjászületés lehet a garancia arra, hogy megmaradjunk hitünkben és közösségünkben,továbbá hangsúlyozta, hogy mindenkinek először a maga családjában kell kezdeni a megújulást, ugyanakkor mindenkinek gondolnia kell a nagy családjára is, ami nem más, mint az elsődleges közössége.

A szentmise zeneiszolgálatát a Budapesti Ward Mária Gimnázium kórusa végezte, Gelley Áron és Bakonyiné Marton Katalin vezetésével, valamint Faragó Ákos kántorkodásával.

A Családi nap végül a plébánia hittantermében rendezett szeretetvendégséggel ért véget, ahol Turi András és Danhauser Zoltán népzenés előadása fokozták a jó hangulatot.

Az eseményt a Magyar Kormány, a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Fotó: Cziple Hanna-Gerda

Megosztás

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *