Keresés

Egyház Helyi hírek Közélet

Nagyboldogasszony ünnepén nyitották meg Hosszúmezőn a Szent István Napokat

Az ünnepi szónok Ft. Linzenbold Szabolcs, a szatmárnémeti székesegyház káplánja volt. Az ünnep lényegéről szóló elmélkedésében a boldogságról beszélt. Kifejtette azt, hogy az egyház mintegy “jelzőtáblaként mutat rá a Boldogságos Szűz Máriára, akit a legtöbb ünnepnapján Boldogaszonynak nevez.” Nagyboldogasszony ünnepe pedig kiemelkedik ezek közül, mivel a Szűzanya mennyei életének kezdetére koncentrál, a többi Mária ünnep pedig földi életének egyes eseményeit üli meg. “Ez az ünnep emlékeztet minket arra is, hogy az örök boldogságnak, vagyis a Mennyországnak vagyunk az örökösei” – hangzott el a prédikációban.

Szent István király hitét a Máriáéhoz hasonlítva elmondta, hogy ez az a hit, amely “felgyuladt Szent István szívében is és amely által megértette, hogy népe boldogsága és boldogulása csak akkor fog megvalósulni, ha olyasvalaki oltalmába ajánlja a koronát és az országát, akit boldognak hírdet minden nemzedék.”  

Fotó: Cziple Hanna-Gerda

Ez alkalommal azért is gyűlnek egybe az emberek ünnepelni, mert egy édesanya akkor boldog igazán, ha a gyermekei is boldogok. Ehhez azonban nem szabad görcsösen ragaszkodni a saját elképzeléseinkhez, hanem bele kell állni Isten szeretetének sodrásába, hogy magával ragadjon bennünket.

A szentmise végén Ft. Reszler Mihály máramarosi főesperes köszöntötte a paptestvéreket és zarándokokat. Felszólalásában emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy ez az ünnep egyben a Szent István Napok programsorozatnak a nyitánya és ennek lényege pedig a keresztény magyar öntudat megerősítése a máramarosi szórványban. Továbbá arra buzdította a jelenlevőket, hogy mindenki igyekezzen jó keresztényként megmaradni szülőföldjén saját kulturális adottságain keresztül, továbbá bátran vállalja fel magyar identitását és tegyen is azért, hogy a jövő nemzedéke is eképpen cselekedjen.

Az ünnep végül a templomkertbe folytatódott szeretetlakomával.

Megosztás

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Következő