Linzenbold Szabolcs: mindent Jézus átdöfött szívének köszönhetünk

Tiszaveresmarton is megünnepelték Jézus Szívét június 8-án. A búcsús misére a település közelebbi és távolabbi szomszédságából is érkeztek zarándokok. A szónoklatot Hájtájer István rónaszéki plébáns felkérésére, Linzenbold Szabolcs máramarosszigeti káplán vállalta, aki beszédének középpontjába Jézus Szívét állította.

Prédikációjában a szónok Jézus szelíd ésalázatos szívével való együttdobogást hangsúlyozta.

„Együtt dobbanni, együtt lüktetni azzal a Szívvel, amelyet az evangéliumok úgy mutatnak be, hogy szelíd és alázatos. Azzal a Szívvel, amelyik megesik a bűnösökön, az elhagyatottakon és a szegényeken. Ugyanakkor, határozott és nincs benne megalkuvás, mert nem engedi Isten házát vásárcsarnokká tenni és nem tűri a képmutatást. A vágyam, hogy egy legyen a szívdobbanásom Jézus Szívével! Ezt a vágyakozást szeretném ma bennetek is feléleszteni! Szeretném, ha megéreznénk ennek a Szívnek a dinamikáját. Ha megtanulnánk odafigyelni ennek a Szívnek a mozgására, lüktetésére. Mert a szívben, amelyik dobog, abban élet van, abban szeretet van, és ez a szeretet tettekre késztet kivétel nélkül mindnyájunkat! Szent Pál szavaival élve: Krisztus szeretete sürget minket. Mert maga Isten öröktől fogva szeret minket.”

Az üdvösségünk áráról beszélve elmondta, hogy bármilyen áron bele kell gondolnunk és átéreznünk azt, amit Jézus vállalt értünk.

„Ezt megtéve a kereszt már nem botrány lesz, hanem hitvallás. Elmélkedjünk sokszor azon, amit az evangélium mellébeszélés nélkül, szinte rideg valósággal közöl: „az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. És ekkor vér és víz folyt ki belőle.” Vér és víz – élet és kegyelem, üdvösség és szentségek – mindent Jézus átdöfött Szívének köszönhetünk! Ha ezt sikerül átéreznünk a maga teljességében, akkor soha nem fogunk úgy elmenni a kereszt mellett, hogy meg ne hálálnánk Jézus Szívének szeretetét. És ha ezt megtesszük, akkor a kereszt botránya hitvallássá változik. Akkor majd örömmel beszélünk a keresztről és megtanítjuk gyermekeinket föltekinteni arra, akit keresztülszúrtak. mert ez az áldozatra kész szeretet, a mindhalálig engedelmes Szív, az önzetlenség igazi példaképévé válik számukra.”

A „kereszt botrányáról” elmélkedve, rávilágított a főleg nyugati világban fejét felkapó jelenségre, aminek köszönhetően a kereszt ki van reksztve. Szörnyűségnek nevezte az áltoleranciát mint okot, ami a keresztet zavaró tényezőként mutatja be a más vallásúakkal szemben, de ugyanakkor szomorúbb dolog amikor egy keresztény mond le a keresztről, nem tekint fel rá, nem beszél róla:

„Egyre több nyugati országban válik ismételten valósággá az, amit szintén Szent Pál apostol a „kereszt botrányának” nevez. És nem csak a másvallásúakkal szembeni ál-toleranciára gondolok, ami szerint a kereszt zavaró jelkép, sőt egyenesen szörnyülködést vált ki, ezért el kell tüntetni. Sokkal inkább az szomorít el, amikor mi, keresztények nem akarjuk látni a keresztet, nem akarunk tanulni és tanítani a keresztről, mert sokkoló hatású és nyomot hagy a lélekben. Sajnos manapság nem igazán akarunk „föltekinteni arra, akit keresztülszúrtak.” Megborzadunk a megkínzott, keresztre feszített Istenember látványától. Én pedig azt mondom Krisztusban kedves testvéreim, hogy borzadjunk csak meg, sokkoljon, sőt remegjünk belé a látványba. Érezzük át, értsük meg, hogy milyen nagy ára volt a mi üdvösségünknek. Tudatosítsuk magunkban, hogy mennyit szenvedett értünk a Megváltó. Elmélkedjünk sokszor azon, amit az evangélium mellébeszélés nélkül, szinte rideg valósággal közöl: „az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. És ekkor vér és víz folyt ki belőle.” Vér és víz – élet és kegyelem, üdvösség és szentségek – mindent Jézus átdöfött Szívének köszönhetünk! Ha ezt sikerül átéreznünk a maga teljességében, akkor soha nem fogunk úgy elmenni a kereszt mellett, hogy meg ne hálálnánk Jézus Szívének szeretetét. És ha ezt megtesszük, akkor a „kereszt botránya” hitvallássá változik. Akkor majd örömmel beszélünk a keresztről és megtanítjuk gyermekeinket „föltekinteni arra, akit keresztülszúrtak.” mert ez az áldozatra kész szeretet, a mindhalálig engedelmes Szív, az önzetlenség igazi példaképévé válik számukra.”

– összegzett a szónok.

A szentmise végén a hívek Szentségi áldást kaptak, majd Hájtájer István plébános háláját fejezte ki a szónoknak, zarándokoknak és mindazoknak akik hozzájárultak az ünnep széppé tételéhez.

Jézus Szíve napján Tiszaveresmarton kívül Érkörtvélyesen, Nagytarnán is ünnepelnek, ugyanakkor Jézus Szívének ünnepe az egész egyházmegye búcsúja.