Sikeres adventi vásárt zárt a Borromeo Szent Károly Plébánia

Jótékony céllal szervezett adventi vásárt december 17-én a Borromeo Szent Károly Plébánia Máramarosszigeten. Az esemény helyszínéül a plébánia udvara szolgált. Az ott értékesített tárgyakból származó bevételt a Leőwey Klára iskola rászoruló diákjaira fordítják.

Az adventi vásárt egy nappal korábban megelőzte a máramarosszigeti római katolikus egyházközség kórusának, valamint Vizauer Kingának és Blegya Eiben Gellértnek a zenei előadása a templomban, ezzel is mintegy lelki ráhangolódást és megerősödést biztosítva az érdeklődőknek.

A jótékony céllal megszervezett eseményhez csatlakoztak a helyi közösség sorából sokan, akik lehetőségükhöz és képességükhöz mérten segíteni szerettek volna. Körükbe tartoznak művészek, tanügyi káderek, egyházi, oktatási és a civil társadalom intézményeinek közösségei, valamint sokan mások, akik tárgyi, vagy anyagi adományaikkal karolták fel a vásár megszervezését. Szatmárnémetiből egy helyi kézműves dolgokat és házi készítésű ínyencségeket is gyártó és forgalmazó egyesület is csatlakozott az eseményhez.
Ft. Reszler Mihály máramarosi főesperes az esemény kapcsán így nyilatkozott: „Nem csak Adventben, de mindig a keresztény ember vallja azt, hogy jónak lenni jó. Amikor az ember jóságának akar kifejezést adni, akkor valamilyen formában valakinek a segítségére siet. Elsődleges célja ennek a vásárnak segítséget nyújtani olyan embereknek, akik rászorulnak, de ugyanakkor rádöbbenteni bennünket egyrészt arra, hogy keresztényekként mennyire vagyunk képesek jót tenni, másrészt pedig, mint kicsi-, szórványközösségnek alkalom arra, hogy együtt legyünk, találkozzunk, beszélgessünk, és így, mint magyar keresztények próbáljunk meg rámutatni azokra az értékekre, amelyeket Európa próbál elfelejteni, de amelyeket mi szeretnénk megőrizni.”
Az eseménynek vendége volt Béres Ildikó Máramarossziget alpolgármestere is, aki a vásár közösségi jellegére tért ki: „Köszöntöm elsősorban a rendezőket. Ez az Adventi vásár nagyon fontos rendezvény a közösségünknek, a közösségünk rászoruló gyermekeinek, mivel ez az esemény nekik szól, róluk szól és nem csak nekik szól, hanem a szigeti magyarságnak is szól. Eljöttem én is, mert itt a helyem, a kollégáimmal, nem a várost képviselve, hanem a szigeti magyarságot képviselve. Ittlétemmel szeretnék segíteni azoknak a diákoknak, akik rászorulnak ezekre az adományokra.”
A RMDSZ helyi Nőszervezete sem maradt távol. Béres Orsolya a Nőszervezet nevében szólva elmondta, hogy szervezetük tagjai otthonosabb módszerekkel igyekeztek eleget tenni kötelességüknek: „Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. A máramarosszigeti RMDSZ Nőszervezete is segítséget szeretne nyújtani a rászoruló gyermekeknek, családoknak ezzel a jótékonysági vásárral. Képeslapokat csináltunk a gyermekeinkkel és a szűk baráti körünkkel mézeskalácsot színeztünk és otthon kézműveskedtünk egy kicsit. Az ebből befolyt összeget felajánljuk természetesen a Leőwey Klára Elméleti Líceum rászoruló diákjainak.”
Keresztes Annamária a cserkészek vezetője is jónak találta a saját részvételüket: „ A 146. Sz. Hollósy Simon Cserkészcsapat vezetőjeként úgy gondolom, hogy egy jó ötlet az, hogy a cserkészek is ezen a napon közösen itt legyünk és próbáljunk ráhangolódni az ünnepre, próbáljunk meg adni valamit, próbáljunk meg együtt lenni és bekapcsolódni abba, hogy ebben az Adventi időszakban másokon is segíteni tudjunk.”
Sokan a közösségi együttlétet és a jótevés lehetőségét keresték. A vásár egyik női résztvevője ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Részt veszünk azért, hogy tiszta szívből adakozzunk a gyerekeknek is, hiszen e célból van ez a szép vásár megszervezve és hogy mindenki örüljön, illetve, hogy találkozzunk is egymással, sok ismerőssel.”
A vásárból összesen 3000 lej bevétel származott, amit a Borromeo Szent Károly plébánia, átad a Leőwey Klára iskolának. Az ünnepi program a Mini Maxi táncegyüttes előadásával, valamint adventi imaórával és szentmisével zárult.