Templombúcsút ünnepeltek Máramarosszigeten

November 4-én, Borromeo Szent Károly napján búcsús szentmise keretében ünnepeltek Máramarosszigeten a római katoliksok. A szentmisét élő adásban a Mária rádió is közvetítette.
A legszentebb áldozat főcelebránsa Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök, az ünnepi szónok pedig Ft. Pék Sándor nagyváradi esperes-plébános volt.
A zsúfolásig megtelt templomban, az egyházmegye számos pontjáról érkeztek zarándokok együtt imádkozni a máramarosszigetiekkel. A bevezető gondolataiban Schönberger Jenő püspök Borromeo Szent Károly példájának követésére bzdított és a hívekhez intézett rövid elmélkedésében arra bátorította a híveket, hogy merjék kérni Borromeo Szent Károly közbenjárását.
Pék Sándor nagyváradi esperes-plébános szónoklatában Borromeo Szent Károly példáján keresztül is vázolta az Istenhez vezető utak lehtőségét, kiemelve a szolgálat jelentőségét a krisztusi életnek. Prédikációjában a szónok a szolgálat egyik legnagyobb ellenfelének a kényelmet nevezte. Rávilágított a kényelmes világ veszélyeire, ennek kapcsán pedig vázolta a szolgálat értékének jelentőségét.

Borromeo Szent Károly a milánói hercegséghez tartozó, lombardiai Arona grófjának fiaként született atyja székvárosában, mint a gróf harmadik gyermeke. Tizenhat éves korában Páduába küldték, hogy jogot tanuljon, és hat év elteltével egyházi és világi jogból is sikeresen doktorált. Alighogy befejezte tanulmányait, nagybátyját pápává választották, ő pedig Rómába hívta, bíboros államtitkárává és a Milánói főegyházmegye apostoli adminisztrátorává tette Károlyt. Magatartása, életvitele egyaránt rendkívül világias volt egészen szeretett bátyja, Frigyes haláláig – a gyász azonban egy csapásra a buzgó vallásosság felé fordította.
1563-ban pappá és püspökké szentelték. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért, és miután a zsinat véget ért, 1565-ben megkapta a milánói érsekséget, hogy ott végrehajtassa a határozatokat.
Az 1567. évi pestisjárvány idején, amikor a város valamennyi vezetője elmenekült Milánóból, a helyén maradt, és ápolta a betegeket. Részben a saját javaival, részben a gazdagok adományaival segített: ruhát, élelmiszert, gyógyszert adott az embereknek. Menhelyeket állíttatott föl, a betegeket ideiglenes kórházakba gyűjtötték össze. A járvány tetőpontján zárlatot kellett elrendelni mindazoknak, akik saját házukban maradtak. Ezeknek – főleg a betegeknek és a haldoklóknak – az érsek ambuláns szolgálatot szervezett. Helytállása miatt az 1567-es járványt később „Szent Károly pestisének” nevezték el.
Minden vagyonát a szegényekre költötte, a templomokban, kolostorokban és a szerzetesrendekben elburjánzott visszaéléseket felszámolta. Ez a munka felőrölte életerejét, és amikor ezt még kemény böjttel és vezekléssel tetézte, szervezete felmondta a szolgálatot. Negyvenhat évesen halt meg. V. Pál pápa avatta szentté 1610-ben. 1613 óta ünnepét november 4-én tartják.
Az 1736-ban Máramarosszigetre letelepedett piarista szerzetesek később templomot építenek és Borromeo Szent Károly védnökségébe ajánják.