Hájtájer István: bátorítok mindenkit, hogy erősítsük közösségeinket, építsünk és alkossunk, hitet adjunk és szeressünk

Hívek sokasága gyűlt össze idén is június 29-én Aknasugatagon, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén. A tizenegy pap társaságában celebrált misén Ft. Hájtájer István rónaszéki plébános szónokolt.

Zsúfolásig megtelt idén is Aknasugatag temploma Szent Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepén. Hájtájer István rónaszéki plébános szónoklatában Krisztus szeretetének elvitelére fektette a hangsúlyt. Mint fogalmazott a mai veszélyekkel teli világban semmi sem fontosabb mint elvinni mindenhova Krisztus szeretetét.
„Ma arra buzdítok és bátorítok mindenkit, hogy erősítsük közösségeinket, építsünk és alkossunk, hitet adjunk és szeressünk. Ahogy ezt a két apostol is tette, nem magányosan, hanem közösségben kell mindezt teljesíteni. Közösségben, valódi szeretetközösségben, Krisztussal és egymással. A keresztények közötti testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, mely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretet érintésére”
– mondta prédikációjában a szónok.
Június 29-én ünnepeljük Péter és Pál apostolokat. A hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki időszámításunk szerint 67-ben, Rómában. Pétert keresztre feszítették – saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy úgy haljon meg, mint Jézus Krisztus -, Pált pedig lefejezték, mivel, mint római polgárt, ez a tisztes halálmód illette meg. Emléknapjukon azonban nem a halálukat, hanem sokkal inkább az életüket ünnepeljük. Azt a példás életet, ami az evangélium hirdetésében telt, és nagyban hozzájárult az Egyház kialakulásához.
Máramarosi Hírmondó, szatmariegyhazmegye.ro