Keresztények sokasága ünnepelte Jézus feltámadását

Keresztények százai gyűltek egybe Máramarosszigeten is Jézus feltámadását megünnepelni. Ritka alkalomnak számít, hogy római katolikusok, reformátusok, ortodoxok együtt ünnepelik a Húsvétot, a zsidók pedig Pészahot. Máramarosra jellemző sajátosság, hogy több nemzet, különböző vallás és rítus szerint ünnepel egy időben Húsvétkor e ritka alkalommal.

Emberek százai vettek részt a nagyszombati húsvéti vigílián és szentmisén Máramarosszigeten a római katolikus templomban, ahol mindannyian tanúi lehettek a feltámadásnak. A feltámadási szertartás a Jézus sírjánál elhangzott 138-as feltámadási zsoltárral vette kezdetét, majd ezt követte a tűzszentelés, amikor ugyanis Ft. Reszler Mihály főesperes-plébános az oltárszolgákkal együtt megszentelte a tüzet a templom bejárata előtt. Az arról vett lánggal meggyújtották a húsvéti gyertyát, amelyik a halott Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. Az Egyház liturgiája megjeleníti a föltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, mely belevilágít a templom sötétjébe, de egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.  A feltámadási szentmise további részei a Húsvéti örömének (Exultet), az ó és újszövetségből vett olvasmányok, evangélium, prédikáció, vízszentelés, keresztségi fogadalom megújítása, valamint a Feltámadási körmenet és a Szentségi áldás.

Schönberger Jenő a Szatmári Egyházmegye püspöke, papjaihoz, szerzeteseihez és híveihez intézett Húsvéti körlevelében a valódi nagybetűs életről beszélt: „Ballagó diákok évzáró szentmiséjén gyakran elhangzik a búcsúztatók és a nevelők szájából, hogy most kilépnek a nagybetűs életbe.

Ez a „nagybetűs élet” kifejezés igazán az első Húsvétkor vált valósággá, s de jó lenne, ha erre a nagybetűs életre indítana minden iskola. Mert lehet-e nagybetűs életnek nevezni azt, ami végül halállal végződik? Jézus Krisztuson kívül senki a világon nem merte magáról állítani, hogy „…én vagyok az Élet!” Igaz, amikor elmondta, még az apostolok sem értették, nem is vették komolyan, csak a feltámadása után emlékeztek vissza, és a Húsvét fényében rácsodálkoztak szavai igazára. Jézus feltámadását lehet az egyedüli „nagybetűs életnek” nevezni, ami után már nincsen halál.”

A feltámadt Krisztussal való találkozásról pedig elmondja, hogy mondhatják sokan azt, hogy az apostoloknak könnyű volt, mert látták Jézust. „Ők láthatták, hallhatták Jézust, együtt ettek és ittak vele. De mi? … Testvérek, mi sem vagyunk hátrányban velük szemben. Boldog John Henry Newman mondja, „az apostolok látták Jézust, de nem ismerték; mi ismerjük, csak nem látjuk.” Ez a szentmise valósága, ez az Oltáriszentség és szentáldozás. Itt az általunk ismert Krisztus van jelen, bár a szemünk számára láthatatlan módon, de valóságosan. A benne hívőket Ő gyűjti egybe, s teszi egy közösséggé, krisztusi közösséggé. De ehhez minden vasárnap szentmisén kell részt vennünk, gyakran kell áldoznunk, vagyis találkoznunk a Feltámadottal.”

Húsvét ünnepe vasárnap folytatódott ünnepi szentmisével és ételszenteléssel.

Lovász István máramarosszigeti református lelkipásztor Húsvétról így beszélt híveinek: „Drága ünnep virradt ránk, mikor Krisztus bűn és halál fölötti diadalmára emlékezünk. Az ő feltámadása azt jelentette, hogy megváltásunk teljes, Isten elfogadta és igazolta Szent Fia áldozatát. Ha Krisztus a sírban maradt volna, akkor örök nagypéntekbe burkolózott volna a világ, nem lenne megszentelt földi élet és nem lenne örök életünk sem. Krisztus szava beteljesedett: lerombolták a templomot és harmadnapra felépítette azt, testének temploma nagypénteken összedőlt, de húsvét napján az Úr feltámadt. Beteljesedett a szó, van hatalmam letenni az életemet és van hatalmam felvenni azt (Jn 10). A benne való hit, a vele való személyes közösség ma is életet formál, szívet erősít, újulást és változást ad.”

Húsvét lényegéről pedig elmondja, hogy „Isten sokkal nagyobb örömöt ad, hogy örvendezz az Életnek, örülj Krisztusodnak, aki valósággal meghalt éretted, de feltámadott és utat nyitott számodra is a mennybe. Nemcsak földi céljaink vannak immár és nem a születtem-meghalok keserűsége árnyékolja be örömeidet, mert van Életed, van Krisztusod, aki élő Úrként minden nap melletted áll.”

A keresztyén embernek pedig a feltámadás örömét tovább kell adnia. „Furcsa szerzet az ember: van, aki hallgatni szeret, mert nem tud fontosat szólni. Van, aki sokat beszél, de csak azért, hogy leplezze, neki sincs életet megváltoztató mondanivalója, leplezi, hogy valójában üres a szíve és élete. Ilyen értelemben is igaz lehet a szólás: sok beszéd szegénység. Hallgatunk, mert nincs bizalmunk sem a másikban, sokat beszélünk, mert üresek vagyunk és nincs olyan örömünk, ami belülről feszítene. Keresztyén mivoltunknak is nagy baja ez: nem tudunk Istenről beszélni, nem tudunk lelki történéseinkről szólni, némán állunk embertársaink vigasztalanságát, aggodalmaskodását szemlélve, nem tudjuk átadni nekik Isten békességét, nem tudunk Krisztusban való örömöt és bátorítást adni, mert bennünk sincs meg. Mondanivalóm akkor van, amikor magam is átéltem, feltöltekeztem örömmel, elhittem és bizonyosságra jutottam” – összegzett a lelkipásztor.