Helyzet van
Menni vagy maradni? Hamleti léptékű dilemmát oldott fel David Cameron az Európai Unióból való kilépés ügyében szervezett népszavazással, a BREXIT ugyanis ilyen-olyan formában évtizedek óta tematizálja a brit politikát és közvéleményt. Az Európai Unió történetében Nagy Britannia volt az egyetlen tagország – jogilag ugyanis még hosszú ideig az marad! –, amely kétszer is megszavaztatta állampolgárait a bentmaradásról. Nem divat a konzervatívokat összekötni a progresszióval (értsen ez alatt bárki bármit is!), de tudni kell, hogy az Egyesült Királyság belépését az EU elődjének számító Európai Gazdasági Közösségbe tory kormány vezényelte le, az 1975-ös népszavazáson pedig, már ellenzékből, maga Margaret Thatcher, a brüsszelita szuperállami törekvéseket később erősen kritizáló Vaslady is fennhangon támogatta – a kormányzó balodali Munkáspárt többségével szemben! A törésvonalak persze akkor sem, és most sem kizárólag a párthovatartozás függvényében alakultak ki.
Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Brüsszelben euroszkeptikus vezetőnek tartják, mégis ő volt az egyetlen a tagországok vezetői közül, aki egy kilépéspárti brit napilapban az Egyesült Királyság bentmaradása mellett kampányolt egészoldalas hirdetéssel. Személyes érdeke is fűződött hozzá, hiszen David Cameronnal fontos szövetségese távozott az Európai Tanácsból, aki hozzá hasonlóan ellenállt Brüsszel lopakodó föderalizációs kísérleteinek, mi több: épp a népszavazás ötletével sikerült egy sor különengedményt kicsikarnia Brüsszeltől. Akkor siettek az EU-bürokraták leszögezni, hogy egyedi megállapodásról van szó, senki ne merészeljen hasonló követelésekkel előállni. Megállapodásuk nem a tagegyenlőség és az egyenlő bánásmód elvének megerősítéséről szólt, így más országok állampolgáraiban tovább rombolta Brüsszel tekintélyét. Nem téved tehát a magyar miniszterelnök, amikor mélyreható uniós reformokat sürget: a BREXIT sokkhatása alól csak nehezen ocsúdó egyes európai vezetők olyan elszólásokkal borzolják a kedélyeket, amelyek sem az eleganciával, sem pedig a választói akarat tiszteletben tartásával nincsenek köszönő viszonyban.
A népszavazás demokratikus gyakorlat, még akkor is, ha némelyek szerint egy mezei választópolgár nem képes felelős döntést hozni bonyolult közügyekben. (Miért is szavazunk egyáltalán bármiről?) Ezzel Brüsszelben is tisztában voltak az Európai Unió bővítési folyamatában, illetve a Lisszaboni Szerződés kapcsán, amely az EU-bürokrácia hatásköreit megnövelte: Írországot kétszer is megszavaztatták, hogy a megfelelő eredményt kicsikarják, természetesen különalkuk megkötésével. A brüsszeli statusquo ellenében megfogalmazott népszavazási igények azonban már nem férnek össze az EU-bürokraták ízlésével. Ennek jeleit láttuk a skót függetlenség ügyében szervezett 2014-es népszavazás kapcsán is, ahol a brüsszeli figyelmeztetés szerint ha Skócia kiválik az Egyesült Királyságból, azzal EU-tagságát is elveszíti. Furcsa hozadéka e logikának, hogy Skócia előljárói most a bentmaradás mellett kampányoltak, BREXIT esetére azonban kilátásba helyeztek egy következő függetlenségi népszavazást. François Hollande sem alhat nyugodtan, felmerül ugyanis a FREXIT, vagyis az alapító tagnak számító Franciaország kilépésének a kérdése is, hiszen ott a felmérések szerint még alacsonyabb az EU támogatottsága, mint Nagy Britanniában.
Sokan úgy gondolják, hogy a BREXIT egyfajta kicsinyes vidéki mentalitás eredménye, amelyet a nyugdíjas korosztály kényszerít a jövő nemzedékre, a népszavazás számadatai azonban nem erről tanúskodnak: a kilépést támogatók körében magas arányban képviselteti magát az aktív korosztály is, az pedig egyenesen elgondolkodtató a közügyek iránt most hirtelen aktivitást tanusító ifjabb generáció kapcsán, hogy aláírások utólagos gyűjtése helyett miért nem veszik a fáradságot, hogy akkor és ott nyilvánítsanak véleményt, amikor és ahol annak helye és ideje lenne… A következmények persze nem egyik napról a másikra jelentkeznek, ezt pontosan tudja Theresa May frissen kinevezett brit miniszterelnök is, aki Boris Johnson volt Londoni polgármester külügyminiszteri kinevezésével máris megmutatta, hogy nem szépelegni készül a valószínűleg évekig húzódó tárgyalásokon, amelyekkel szétszálazzák majd az Egyesült Királyság és az Európai Unió összefonódását. Nagy Britannia komoly demokratikus hagyományokkal rendelkező európai nagyhatalom, a világ 5. legnagyobb gazdasága, elemi érdeke tehát az EU-nak, hogy ne idegenítse el magától. Helyzet van tehát, nem pedig katasztrófa, jól is néznénk ki, ha alapvető demokratikus jogainkat katasztrófaként kezelnénk! Az európai kancelláriákban – és természetesen Londonban is – már a népszavazás felemlegetése óta modellezték a BREXIT hatásait gazdaságra, politikára, integrációra nézve. Remélhetőleg Brüsszelnek is lesz értelmes, hatékony, és ami a legfontosabb: a uniós polgárok szemében is hiteles forgatókönyve!
Laczkó Vass Róbert
