Szépfaludi Örlőssy Ferenc
Máramarosszigeten született 1843 április 27-én egy kincstári tisztviselő családjában. Három testvére volt. Két bátyja közül az első, Sándor, técsői szolgabíró lett, míg a második, József, nagyszőllősi katolikus plébános. Nővére után, aki keveset élt, negyedik gyerekként született a tisztviselő családba. Az Örlőssy család előbb a Szép utcában lakott, majd átköltöztek a vármegye szomszédságában levő erdészeti számvevőségi helyiségbe, ahol valószínűleg megszületett a család benjáminjaként Örlőssy Ferenc. Iskolai tanulmányait már Szatmárnémetiben végezte, mivel a család oda költözött, ugyanis a családfőnek pénzügyi igazgatói állást ajánlottak fel ott. Az általános iskolai elvégzése után a nagyváradi premontreieknél tanult tovább, majd következhetett a budapesti jogi egyetem.
Az egyetem elvégzése után Aradon volt ügyvédsegéd és az Alföld című lapnak munkatársa. Még Aradon kezdte meg irodalmi pályafutását, azzal, hogy a szigeti születésű ’48-as honvéd, Asztalos Sándor tiszteletére írt színdarabot. Ezen kezdeti próbálkozására kevéssé figyeltek fel a kortársak és csak később, Zilahy Gyula színi igazgatónak köszönhetően lett ismert a nagyközönség számára ez a mű.
Aradról Budapestre költözött, hogy új hivatásának, az íróinak szentelje életét. 1862-ben, 19 éves korában írta első novelláját. Első elbeszélései a Gombostűben és a Napkeletben jelentek meg. 1868-ban Podmaniczky Frigyes Hazánkjának belső munkatársa lett, 1869-ben, fél évig segédszerkesztő a Fővárosi Lapoknál, majd ugyanabban az évben átszerződik Reformhoz. Hát év elteltével, 1875-ben újabb 2 évig segédszerkesztő a Fővárosi Lapoknál. 1878-1979-ben Toldy István Nemzeti Hírlapnál dolgozott, majd a Somogyi féle Magyar Lexikonnak volt munka-társa újabb két esztendeig. Utolsó budapesti munkahelye az Egyetértés újdonsági rovatának a vezetése volt 1881-1883 között. A fordulat 1883-ban következett be, amikor elfogadta a vármegye akkori főispánjának, Lónyay Jánosnak felkérését és szülővárosába költözött, hogy vármegyei levéltárnok és utólag lapszerkesztő legyen. Kezdetben a Máramaros című lap szerkesztésében vállalt részt, hogy utólag saját lapot alapítson, a Máramarosi Lapok-at. Erre azért volt szükség, hogy a konzervatív értékrend mellett felsorakozó Máramarosnak legyen egy szabadelvű konkurense a megyében. Saját lapját állhatatos munkával igyekezett ápolni, védeni, fejleszteni, hogy méltó konkurense legyen nagynevű laptársának. Szépfaludi Örlőssy Ferenc képessége és tehetsége révén nem akadt meg egy provinciális tollforgató szintjén, hanem teljes lendülettel fogott neki a megye kulturális életének fejlesztésébe, a megye közművelődésének előmozdításába. Igazi újságíró volt és tehetséges művész, kit a fővárosban a vidéki hírlap-irodalom elsőjeként emlegettek. Ugyanakkor országosan elismert színi kritikust, színpártoló embert, igazi szellemes és humoros írót tisztelhetünk benne.
Annak ellenére, hogy elköltözött Budapestről, továbbra is gyakran és szívesen írt a fővárosi – és vidéki – lapoknak, melyek örömmel hozták le munkáit. A teljesség igénye nélkül íme néhány újság, melyekben megjelentek munkái: Gombostű, Napkelet, Vasárnapi Újság, Magyarország és a Nagyvilág, Fővárosi Lapok, Regélő, Életképek, Egyetértés, Aradi Lapok, Alföld, Hazánk és a Külföld, Ország-Világ, Hölgydivat, Hölgyek Lapja, Budapesti Hírlap, Képes Családi Lapok, Magyar Bazár, Családi Kör, Pesti Hírlap, Magyar Nemzet? Máramaros, Máramarosi Hírlap stb.
A korszak közéletének kiválóságai barátságukkal és szeretetükkel tüntették ki. Ő maga pedig kereste azoknak a társaságát, akikben megbecsülendő tulajdonságokat vélt felfedezni. Nagy munkabírása, szeretetteljes de szigorú értékítélete, józan és puritán életvitele volt.
Annak ellenére, hogy nem volt egy Jókaihoz vagy Móricz Zsigmondhoz hasonlítható tehetség, munkái mégis szép sikereket könyvelhettek el: 1871-ben „A szükség törvényt ront” című vígjátéka Szegeden elnyerte a Mansberger-féle pályázat 10 aranyát, „Régi és új” című színművét a Magyar Tudományos Akadémia dicsérettel tüntette ki, 1896-ban az Alföld szerkesztősége által kitűzött 100 kor. pályadíjat nyerte el a „Köröskörül” című tárcacikkével. Munkásságának másik részét a nagy klasszikusok magyar nyelvre fordítása tette ki. 1869-ben Victor Sardou „Szerafina” című színművét (Deák Farkassal együtt) és Diderot „Az apáca” című művét fordította le, 1873-ban Dincklage Campea „Egy rút hölgy története” (itt munkatársa gróf Teleki Géza) és About Edmund „A temetőben” című munkáinak magyar fordítása készült el. Sikeresnek mondható „A regény vége” című vígjátéka is, melyet még a megjelenés évében tűzte műsorára a pesti Nemzeti Színház, vagy az 1883-ban Budapesten megjelent elbeszéléseket összefoglaló kötete, az „Úgy a, mint volt.”
Szülővárosában, Máramarosszigeten talált rá a boldogság. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével Müller Irmával, akivel hamarosan egybekeltek és hosszú, boldog házasságban éltek.
Szépfaludit 1905-ben választották meg a „Szilágyi István Kör” elnökévé. Ez a megtiszteltetés rendkívül fontos volt számára és nagyon büszkén viselte méltóságát. Komoly kultúrmunkát szeretett volna a megyében véghezvinni, ám ez nem sikerülhetett neki. Életének utolsó éveiben ugyanis betegsége hatalmasodott el rajta, ezért felesége féltve óvó gondoskodására volt állandó szüksége. Munkáját nem volt már képes segítség nélkül végigvinni.
Cikkünk végén idézzük újságjának, a Máramarosi Lapok munkatársainak véleményét főszerkesztőjükről, akik talán a legjobban ismerték Örlőssyt, mint szakembert: „Örlőssi Ferenc hivatásos újságíró és lapszerkesztő volt. Féltékeny gonddal szerkesztette a lapját. Sokat adott arra, hogy a czikkek, miket lapjába fölvesz, igazat mondók legyenek… A véleménynyilvánításnak nem volt ellenzője. Mint gyakorlott mester, jól tudta azt, hogy mindenki egyformán nem érezhet. Ugyanarról a témáról lehetnek külön vélemények. A lapjában ezért a külön vélemények harmonikusan fértek meg egymás mellett. Mozaik egység származott belőlük.”
Szépfaludi Örlőssy Ferenc elévülhetetlen érdemeket szerzett a máramarosi újságírás, színházi élet és kultúra területén, ezért hálásan és büszkén kell visszatekintenünk munkásságára. Emlékezzünk tehát Örlőssyre mint író, újságíró, színikritikus, de mindenek előtt emlékezzünk Örlőssyre, mint igaz magyar emberre.
Ákosi Zsolt
