Keresés

Kultúra

Grosschmid Béni

Grosschmid Béni Máramarossziget szülötte (1851-1938) – az egyik legnagyobb, iskolateremtő jogtudós, a nagyváradi jogakadémia, majd a kolozsvári és a budapesti egyetemek professzora. A német, szászföldi eredetű család a magyar kultúrában is fontos szerepet töltött be. Grosschmid Béni unokaöccsei Márai Sándor író (eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik) és Radványi Géza (született Grosschmid Géza) filmrendező, többek között a Valahol Európában című film rendezője. Grosschmid Béni, hogy magyarsághoz való tartozását hangsúlyozza, tudományos munkássága során egy időben a Zsögöd Benő nevet használta.

Grosschmid Béni jogi tanulmányait Nagyváradon, Budapesten és Bécsben végezte és 1872-ben Budapesten szerzett jogtudományi doktorátust. Egy évvel később akadémiai pályázatra leadott, öröklési jogi témájú, a kötelesrészről szóló pályamunkájáról Arany János, az Akadémia főtitkára írta: a “pályamunka minden tekintetben felülmúlja versenytársait. Abban található a legtöbb mélység, eredetiség, önállóan búvárkodó s teremtő szellem, a tudomány előbbre vitelének legtöbb eleme.”

  Szerencsénkre nagybátyjáról Márai Sándor Egy polgár vallomásai című kötetében művészi, de azért pontos portrét rögzített, “az eredeti koponyákban gazdag magyar századvég egyik legkülönösebb észjárású” emberéről. Így nem csak jogtudományi szövegekkel rendelkezünk, amikor próbáljuk személyiségét megrajzolni. Márai írása nyomán megelevenedik előttünk Grosschmid Béni: “nyugtalanító észjárású ember volt. Pedagógiával nem sokat törődött, az enyém-tied határkérdései érdekelték csak, az emberek együttélésének az a végtelenül bonyolult, inkább erkölcsi, mint jogi kérdésekből összeálló problémacsoportja, ami a magánjog, ami az élet…” Grosschmid Béni a polgári jog számos területén alkotott maradandót. “Választott tárgykörének nemcsak mestere volt, hanem alkotója, felfedezője.”

         Mint egyetemi oktató, “különös tanár volt, nem sokat törődött tanítványai buzgalmával, gyűlölte a magolókat s hamarabb és szívesebben átbocsátott a vizsgán egy értelmes embert, ha nem is tudott választ adni a vizsgakérdésekre, mint egy biflázó jelöltet, aki hadarta tételt mint a vízfolyás… Nem szólt a tárgyhoz, de úgy látom, intelligens – mondta néha révedezve.”

         Márai Sándor elmeséli, hogy “abban az esztendőben, mikor beiratkoztam az első szemeszterre, ő volt a rektor a pesti egyetemen. Egyik délelőtt jelentkeztem nála. A díszes rektori teremben fogadott; valamilyen faragott íróasztalnál ült, kövéren és hatalmasan és – nem tudom, miért? – úgy hatott reám, mint VIII. Henrik angol király a Holbein festette képen. A rektori lánc lógott a nyakában, s egy asztalkendő… éppen pörköltet tízóraizott, a rektori asztalon ott állott előtte az ízes-szagos zónapörkölt és egy pohár sör.”

         Művei közül is említsünk meg néhányat: Öröklött és szerzett vagyon (1879), A kereskedelmi jognak különválásáról (1883), Kereskedelmi jogunk egynémely alapfogalmához (1884), Magánjogi tanulmányok I-II (1901).

         Fő műve a több mint 1300 oldalas Fejezetek kötelmi jogunk köréből (az I. kötet 1898-ban, a II. kötet 1900-ban jelent meg), és amelyet komplexitása végett a tanítványok magyarázatokkal látták el (Glossza Grosschmid Béni Fejezetek kötelmi jogunk köréből című művéhez). A Fejezetekről írta Szladits Károly egyetemi tanár, Grosschmid tanítványa: “A Fejezetek örökéletű könyv, mint minden klasszikus munka. Értékét nem érinti a jogszabályok időszakos változása, mert értéke nem a pozitív eredményekben, hanem a módszerben van.”

         Az utókor szerint is kiemelkedő Grosschmid jogászi életműve. Vékás Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke több munkájában hívta fel a jogászok fiatal nemzedékének figyelmét“arra a hatalmas szellemi kincsesbányára, amelyet Grosschmid tudományos hagyatéka kínál. Az írások velejének megközelítése nem mindig könnyű; a megfogalmazás helyenkénti nehézkessége már a kortársaknak is gondot okozott. Grosschmid maga írja az 1879-ben kötetbe foglalt öröklési jogi tanulmányaihoz írt előszavában: »…jóakaró helyekről is értettem olyas nyilatkozatokat, amelyek az előadásom módjának nem igen szóltak előnyére«. Mégis: megéri az erőfeszítés, amellyel a gyakran nem könnyű szövegen áthatolva elérhetők a csak finomra csiszolt gyémánthoz hasonlítható gondolatok.” 

         A kiemelkedő magyar jogászok között számon tartott Beck Salamon egyetemi tanár is mesterként tisztelte Grosschmid Bénit: “Grosschmid olvasása közben azt hisszük értelmünk felhág a nagy magasságokba, holott valójában csak egy nagy elme fénye jutott el hozzánk.” Egyik másik tanítványa, Nagy Lajos pedig oktatói tevékenységéről írt így: “úgy érzi az ember, mintha a mély, fekete sötétségben, egy mesteri kéz látszólag rendszertelenül színfoltokat dobálna szerteszét, azután mintha egyszerre felbukkanna a nap, melynek sugarai egy gyönyörű festmény alakjait világítják meg előttünk.”

         Grosschmid az ügyvédi hivatás jogfejlesztő szerepéről elismerően nyilatkozott: “Az ügyvéd fedezi fel voltaképpen a helyet, ahol az új intézmény számára a jeget meg kell törni. A csákányt is mintegy ő adja a bíró kezébe. És bizonyára azoknak a jogi álláspontoknak és a tárgyilagos jogunk világát oly nagy mértékben emelő és díszítő érveléseknek, amelyekkel döntvényeink indoklásában találkozunk, igen jelentékeny része voltaképpen a perbeli ügyvédek allegátáiból származik. S ennyiben voltaképpen azok szellemi terméke. Az ilyen perbeszédekben van tulajdonképpen letéve a jogélet termőtalajának a leggazdagabb kincsesháza.”

         A jogérzetről pedig szemléletesen írta Grosschmid Béni: “az, hogy az egyik ember a másiknak, akit tán fizikai erővel le tudna gyűrni, az ujjáról a gyűrűt le nem veszi, bárminő kedve volna reá, mert tudja, hogy az a másé és nem az övé, – e korlát tudata ma sem egyéb, mint a jogérzet, tudniillik tiszteletben tartása egy bizonyos korlátnak, eszmei parancsnak, a mit jognak nevezünk.”

         1898-ban Grosschmid címeit így rögzítették egyik egyetemi kiadványban: “az összes jogi tudományok doktora, hites köz- és váltóügyvéd, a Budapesti Magyar Kir. Tud.-Egyetemen a magyar magánjog nyilvános rendes tanára és a magyar bányajog előadó tanára, a Jogtudományi Államvizsgálati Bizottság beltagja, ugyanezen bizottságnak volt másodelnöke és elnöke, a Bírói Gyakorlati Vizsgáló-Bizottságnak, az Igazságügyi M. Kir. Minisztérium kebelében a Magyar Általános Magánjogi Törvénykönyv előkészítése céljából, legfelsőbb helyen jóváhagyott szervezettel létesített Tanácskozmánynak szerkesztő beltagja, a Magyar Jogászegylet Igazgatóválasztmányának tagja, a Nagyváradi Kir. Jogakadémián a Polgári törvénykezés, váltó- és kereskedelmi jog volt. nyilv. rendes, a Kolozsvári Magyar Kr. Ferencz-József Tud.-Egyetemen az ausztriai polgári magánjog volt ny. rendes tanára, a Budapesti M. Kir. Tud.-Egyetemen a Jog- és Államtudományi Karának ezidei dékánja és tantestületi elnöke.” Ez az ember ugyanakkor szerény volt, nem tanult meg nagyképű lenni. Miniszteri kinevezést azzal utasított vissza, hogy a minister az szolga, az egyetemi tanár viszont szabadon gondolkodhat.

         Grosschmid sportolt, hosszú távú úszó volt. Nyolcvanéves korában is úszott a Dunában. 87 évesen hunyt el Visegrádon, Budapesten helyezték végső nyugalomra. Halála óta folyamatosan, ahogy ő írta, “zajong a jogélet”, viszont Grosschmid művei aktuálisak és számos modern jogi problémára még mindig érvényes megoldásokat kínálnak

Dr. Veress Emőd
jogász, egyetemi tanár, nemzetközi választottbíró

Megosztás

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Következő