A két szomszéd aki mindig kölcsönkér egymástól
Manapság egy olyan világban élünk amelyet a keresztény hagyomány befolyásolt, alakított. Viszont nem is annyira rég a kereszténységnek volt egy szomszédja, akivel meglehetősen érdekes kapcsolata volt. Egy szomszéd, akitől sokszor kért kölcsön és akinek sokszor adott kölcsön. Ez a szomszéd nem más mint a pogányság. Ha visszamegyünk a múltba, megláthatjuk, hogy a keresztény vallásunkra is kihatottak más vallások. Cikkünkben rávilágítunk egyes hasonlóságokra és különbségekre a keresztény és pogány vallások között. Ahhoz, hogy egy ilyen összehasonlítás lehetséges legyen, vissza kell mennünk a kereszténység gyökereihez, amit a judaizmusban találunk.
A kereszténység a judaizmusból vette át a legfelsőbb erő fogalmát amely elismeri, hogy létezik egy mindenekfölötti uralkodó Isten, de elismeri, hogy egy vele ellentétes erő, a Sátán is létezik. A Zsoltárokban pedig van utalás az istenek pluralitására: „Én mondtam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan” (Zsoltárok 82:6). A gonosznak az elképzelése is a judaizmus átértelmeződött öröksége.A zsidók a rosszat az őket körülvevő ,,nemzetek” isteneivel azonosították, és az akkád ,,sidum’’ kölcsönszóval nevezték meg. A Szeptuaginta fordítás pedig a ,,daimona’’ szót alkalmazta rá, így az idők során az, amit a zsidók pogány isteneknek néztek, a mai értelemben vett démonokká alakult át. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a zsidók többistenhitűek lettek volna, csak azt mutatja, hogy a judaizmus és ezáltal a kereszténység is egy politeista környezetben alakult ki.
Ami viszont egy közös vonás a kereszténységben és a pogányságban, az a mindenekfölött uralkodó egy istenség, aki a mennyekben él. Elég ha Zeusra gondolunk a görög mitológiából, vagy római megfelelőjére, Jupiterre. Persze a nézetek eltérnek: a pogány vallások állítják, hogy a mindenekfölött uralkodó istenség mellett vannak alárendelt, „másodrangú” istenek, akik fölött uralkodik. Az angyal mint üzenethordozó is egy közös vonása a két vallásnak. Porphyrios a görög neoplatonista filozófus is, aki a harmadik században élt, műveiben különbséget tesz a legfelsőbb istenség (példa megint Zeus), az annak alárendelt istenségek, és az angyalok, az üzenethordozók között, akiknek a vezetőjeit arkangyaloknak hívja.
Egy újabb közös vonás, amit valószínűleg a pogány vallások vettek át a judaizmustól, a gonosz szellemek elképzelése, egyszerűbben a démonok akik megszállják a testet. Ezt ugyancsak Porphyriostól tudjuk, aki megemlíti az egyiptomi Szerápisz istent. Ő képes megvédeni az embert az ártó szellemek megszállásától. Ennek a felfogásnak a beolvasztása a pogány hitvilágba egy hagyománycsere eredménye lehetett a judaizmus és a Kelet-Mediterrán kultúrái között. Ezeket a közös vonásokat különben Pál apostol felismerte és felhasználta az athéniak térítésében, amikor azt álította, hogy az ismeretlen istenük egy és ugyanaz a keresztény Istennel.
Vannak pontok ahol a két nézet viszont gyökeresen eltér. Ilyen például a gonoszról alkotott kép. A pogányoknak a gonoszról alkotott koncepciójában nem létezik egy uralkodó gonosz, mint a Sátán a keresztény hitvilágban. Ott a rossz tulajdonságokat különböző istenségek képviselik.
Az áldozatok bemutatása talán az a pont, ahol a két felfogás a legélesebben eltér. A véráldoztatok a görög és római világban különösen népszerűek voltak, mert a pogány felfogásban ez volt a leghatékonyabb módszer, amellyel kapcsolatba lehetett lépni az istenségekkel. Ezekhez a véráldozatokhoz nagy lakomák társultak.
A keresztények egyenesen gyűlölték a pogányokat ezért a szokásukért.Ez a gyűlölet valahol érthető, mert a véráldozatokat olykor arra használták, hogy leleplezzenek vele keresztényeket. Ilyen volt Decius császár parancsolata 249-ben, amit ha bárki is elutasított, halál várt rá. A véráldozatok támadására a keresztények Jeremiás próféta intelmeit használták fel, aki szerint az áldozat hit nélkül nem ér semmit. Viszont aki miatt a keresztények elutasítják a véráldozatot, az maga Jézus Krisztus. Ő vezette be az eucharisztiát, ami a legközelebb áll a keresztény hitvilágban egy áldozat bemutatásához.
Most pedig ajánlom, hogy térjünk vissza a jelenbe és lássuk hogyan hat a mai napig a két hitvilág találkozása. Kezdjük az Ostara ünnepével, amely a pogány napéjegyenlőség ünneplése volt, és március 19. és 21. között ünnepelték. Az ünnepséget a szász Eostra és a germán Ostara termékenység istenek tiszteletére tartották. A hiedelem szerint ők ébresztették fel a földet álmából és tették termékennyé. Ilyenkor a nap hajnalán tüzet gyújtanak és főzött vagy kifújt tojásokat festenek tarkára, a termékenységet szimbolizálva. Az is népszerű praktika volt, hogy madárfészkekben kerestek tojást, aminek még ma is él az emléke, amikor húsvét hétfőjén elrejtünk tojásokat, hogy a gyerekek találják meg, bár ez inkább Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban divatos. Ennek az ünnepnek a keresztény megfelelője természetesen a húsvét.
Egy másik népszerű ünnepünk a Bálint-nap, amikor a szerelmes párok ajándékokkal lepik meg egymást. Ennek a pogány megfelelőjét az ókori Róma világában találjuk, mégpedig a február 15-ére eső Lupercaliát. Ezt az ünnepet a mezőkön legelésző nyáj istenének tiszteletére tartották, lényege a megtisztulás volt. 489-ben döntött úgy Gelasius pápa, hogy Szent Bálint napját február 14-én ünnepelje a kereszténység, valószínűleg szándékosan akarta helyettesíteni a pogány ünnepet.
A karácsonyra is találunk párhuzamos ünnepet a pogány hitvilágban. A sumér világban találjuk a Zagmuk ünnepét, amely Marduk isten harcát ünnepli a káosz ellen.Én most egy sumér példát hoztam fel, viszont szinte minden pogány népnél találhatunk párhuzamot. Két fő motívuma van ennek az ünnepnek, amelyet a pogány népeknél megtalálunk: a sötétség gonosz szellemének elűzése és a fény ünneplése (ezt különben a zsidó hanuka ünnepében is észlelhetjük). A pogány ünnep, amire lehetséges, hogy szándékosan helyezték Jézus születésének dátumát, a Sol Invictus, a legyőzhetetlen nap ünnepe, amikor Mithrász napisten újjászületését ünnepelték.
Nos, ezeket a hasonlóságokat és különbségeket olvasva láthatjuk, hogy az ember akarva, akaratlanul valamit mindig kölcsönvesz a szomszédjától. Ezeknek a kölcsönöknek vagy keveredéseknek a jegyeit még mindig hordozzuk magunkban.
Szabó Zsolt
