Olvasói levél

Örömmel vásároltam meg a Máramarosi Hírmondó első számát 2016 januárjában. Szépen végiglapoztam és böngésztem, s utána elolvastam a megjelent cikkeket. Mindent helyénvalónak találtam. Tetszett, hogy egyáltalán létezik és hogy akadtak végre bátor fiatalok, akik nevüket adták ehhez a havilaphoz. Nagyon kérem, ne fogyjon el a bátorságuk és legyen erejük minél hosszabb ideig kitartani és fenntartani a Máramarosi Hírmondót. Én nagyon drukkolok, hogy sikerüljön vállalkozásuk. Mint olvasó, mindenben támogatom a szerkesztőséget.
Ami fontos számomra, az a magyar írni- olvasni tudó emberek közösségének igazi közösséggé való formálódása, mert csak így tud vidékünkön fennmaradni a magyar nyelv. Számomra oly természetes, hogy szeretem, mint az, hogy levegőt szívok. Számtalan nyelven lehet beszélni és jó is tudni más nyelveket, de a magyar nyelv különleges, összehasonlíthatatlan a körülöttünk élő népek nyelveivel, ezért becsüljük meg. Ne sajnáljuk a havi két lejt egy újságért, még ha minden cikkel nem is értünk egyet, hiszen véleménykülönbségek hál’ Istennek mindig vannak. A szerkesztőség pedig vegye figyelembe, hogy igyekezzen minden magyarok is lakta településről tudósítani.
Ha már Máramarosi a Hírmondó. Különösen figyeljenek arra, hogy minden magyar gyermek magyar iskolába iratkozzon, mert másként irodalmi szinten biztosan nem fogja bírni a magyar nyelvet. A szülők ne aggódjanak, hogy nem fog érvényesülni gyermekük az életben, ha nem az állam hivatalos nyelvén tanul. Biztos megállják helyüket azok a gyermekek az életben, akik anyanyelvükön – magyarul – tanulnak, hiszen minden ismeret megszerzése
az anyanyelven a legkönnyebb. Szép, gazdag és hasznos tizenkét évet biztosíthatnak gyermeküknek, ha egy ilyen iskolaközösségben fejlődhetnek. Az iskola nemcsak tudást ad, hanem nevel is és közösséget formál, ami egy életen keresztül megmarad, mint alap. Ami azután következik, az csak ráadás az életben. Életünk sikerülhet jobban, vagy kevésbé jól, de az alap – az iskolában elsajátított tudás és nevelés kisegít a bajból, nehézségekből. Ezeket azért írom le ilyen határozottan, mert a saját, átélt életemből tudom. Kívánok sok sikert a szerkesztőségnek, bízom benne, hogy nem adják fel a kezdeti nehézségeknél!
László Irén Etel
nyugdíjas erdészmérnök és tanár