Emlékezés P. Ütő Erzsébet festőművésznőre
Már négy éve, hogy itt hagyott bennünket Erzsike néni! Mindenki, aki ismerte, szeretettel gondol rá, mint egykori tanárjára, mesterére, kollégájára és nem utolsósorban barátjára. P. Ütő Erzsébet 1933. február 28-án született Sepsikőröspatakon, Kovászna megyében és 2012. március 1-én hunyt el Máramarosszigeten. A képzőművészeti líceumot Marosvásárhelyen, felsőfokú tanulmányait pedig a kolozsvári „Ion Andreescu” Képzőművészeti Intézetben végezte.
1961-ben már Máramarosszigeten dolgozott, ahol több mint 50 évet élt. Eleinte a 3-as számú Általános Iskolában tanított
(1967-ig), majd a „Gh. Chivu” Népművészeti Iskolában 2001-ig. Ekkor nyugdíjba vonult és a művészi alkotás mellett diákokat készített fel a képzőművészeti és építészeti egyetemekre való felvételikre. Pályafutásának első éveiben inkább az akvarell jellemezte a művészetét. Majd 1990-ben megnyitott egy színvonalas művész-kötödét, ahová sok művész bedolgozott egy kis mellékkeresetért. Ezzel párhuzamosan szőtte csodálatos fali kárpitjait is. Mindezt gyapjúból készítette, amit saját kezűleg festett.
Textilszakot végzett a kolozsvári művészeti Intézetben, és ez rányomta bélyegét dekoratív munkáira is. Nyugdíjba menetele után, Erzsike néni újra nagy kedvet kapott az olajfestéshez. Ekkor alkotta kompozícióit, amelyekben fiatal lányokat, portrékat, kedvenc fáit és virágcsokrait vagy éppen kedvenc kutyáit festette meg. Nagyon érdekesek a falikárpit témáinak átdolgozásából született festményei. Erzsike néni a „Sigart” Szigeti Művészeti Csoport tiszteletbeli elnöke volt az utolsó percig. Köré gyűltek mindannyian, akik képzőművészettel foglalkoztak. Munkastílusát elemezve a nagybányai iskolához tartozónak mondhatjuk őt.
Munkáit bárki könnyen megértheti és pontosan ez teszi vonzóvá, hogy a közönség élvezheti, gyönyörködhet mindabban, amit alkotott. Szerette a természetet. Az volt a forrás, a kiindulópont az akvarelljeihez, olajképeihez, sőt még a falikárpitjaihoz is. A hegyek, völgyek, patakok, kis házikók, boglyák, fák, mind jelen vannak a műveiben. Az önfeledt ragyogó színek, amik optimizmusát tükrözték, gyakran drámaiassággal párosultak, akárcsak maga az élet. Munkái inkább hideg árnyalatúak, a kékek, a lilák, a zöldek világa. Majd kontrasztként felvillan a narancs, a sárga, az égőpiros, vagy éppenséggel az ezüst-arany meg a fehér, a téma hangulatától függően. Lendületes ecsetkezelés, erőteljes folthatások jellemzik munkáit.
Optimista, kiegyensúlyozott természete lévén nem ijedt meg a nehézségektől. „eső után mindig kisüt a nap” – volt kedvenc mondása. Számos festménye magángyűjteményekbe került itthon és a világ minden táján. Nagyszámú csoportos, valamint egyéni kiállításon vett részt. Kiállított belföldön: Máramarosszigeten, Nagybányán, Kolozsváron, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Bukarestben és külföldön: Wuppertalban (Németország), Budapesten, Debrecenben, Kőszegen, Nyíregyházán, Pakson, Szentendrén (Magyarország) és Firenzében (Olaszország).
Számos alkotótáborban vett részt Felsőbányán és Szentendrén is. Nagy értékű alkotásaiért 2001-ben „Diploma de excelența”- val tüntették ki Máramarossziget 650 éves évfordulója alkalmából, majd 2004-ben a Felsőbánya
Festőtelepen kifejtett tevékenységéért Tőkés László által aláírt Díszoklevelet kapott. 2005-ben pedig újabb díszoklevelet adtak át neki Nyíregyházán. Tagja volt a Romániai Képzőművész Szövetség nagybányai fiókjának. Szerénységével, kiegyensúlyozottságával, nem szűnő energiájával valóságos katalizátora volt a művészi életnek Szigeten.
Erős egyénisége felejthetetlen marad mindenki számára, aki ismerte. Óriási megtiszteltetés Máramarosszigetnek, hogy
P. Ütő Erzsébet itt élt és alkotott. Személyében egy nagy pedagógus és egy kitűnő művész távozott, aki nagy elismerésnek örvendett mindenütt. Mindnyájunknak, akik ismertük és szerettük, nagyon hiányozni fog. Személyes elismerésem jeléül egy álltalam festett, a művésznőt ábrázoló portrét adományoztam a máramarosszigeti Népművészeti Iskolának, amely a kedvenc munkahelye volt.
Nyugodjon békében Erzsike néni!
Tanítványa, Boar Szilvia
