„Nagyon nehezen kezdtem el olvasni”

Burcutean Róbertet feltehetően minden római katolikus, templomba járó hívő hallotta már olvasni legalább egyszer. Azt azonban már valószínűleg kevesebben tudják, hogy a vasárnapi olvasás mögött rengeteg munka és gyakorlás rejlik. Robinak ugyanis nem annyira természetes az olvasás magyarul, annak ellenére, hogy anyanyelve magyar. Román iskolába jár, 11. osztályos, és magyar szót csak a templomban, szentmiséken és hittanórákon hall. 

Plébánosa bíztatására néhány hónapja magyar órára kezdett el járni a templomba, ahol alkalma nyílik begyakorolni az olvasmányt, szentleckét, de világi szövegekkel is tökéletesíti a szép és helyes kiejtést. Most pedig feltett szándéka, hogy írni is megtanuljon helyesen. Kitartása és alázata példamutató lehet minden diák számára. Alább egy rövid írását közöljük, amelyben kifejti, mit jelent neki római katolikusnak és magyarnak lenni. A fogalmazását és mondatalkotását szándékosan nem javítottuk, úgy gondoltuk, így hiteles. 

„A templomba járásomat nagymamámnak köszönhetem meg, ő kicsi koromtól vitt templomba, akkor voltam 3-4 éves. Ministrálásomat pedig tíz évvel ezelőtt kezdtem, akkor plébános Szilágyi János volt. Elsősorban meg kell köszönjem mindazoknak, akik meg tudnak érteni, akkor mikor hibázok az olvasással, mert román iskolába járok, és otthon a családban sajnos csak románul beszélek. Szóval az anyanyelvet gyakorolom csak a templom környékén, szentmisén, néhány hívekkel és főleg a többi ministránssal. Nagyjából csak a templomban van lehetőségem magyarul

beszélni, amiért én nagyon hálás vagyok. 

Őszintén mondom, hogy nagyon nehezen kezdtem el olvasni, féltem, pláne vasárnap, amikor a templom tele van, és minden szem rám néz. Az olvasást egy éve kezdtem. Nem egyedül győztem le az olvasási félelmet, hanem segített ebben Reszler plébános úr. Néhány hónapot várt a plébános, hogy olvassak én is. Így lassan, lassan kaptam bátorságot és kezdtem olvasni. Szóval ha nem lett volna a plébános támogatása, talán még a mai napig se olvastam volna a szentmisén.

Ő ajánlotta, hogy járjak magyar órára is a templomba, ahol lehetősegem van gyakorolni pluszba az olvasást és az írást. Amióta járok magyar órára, javulást érzek az olvasásban, írásomban és főleg a beszédben. Fontos nekem hogy ismerjem a magyar kultúrát, pláne hogy nem tiszta magyarként nőttem fel, és örülök, hogy tudok beszélni magyarul is. Büszke vagyok arra, hogy Máramarosszigeten születtem. Mindenki meg kell tudja, hogy a régi épületek, a kultúrpalota, a református templom, a római katolikus templom, a volt Piarista Líceum, ahova én is járok iskolába, ezek mind hozzátartoznak a magyar kultúrához, ez bebízonyitja hogy ez a város valamikor tele volt magyarokkal, és erre büszke lehet mindenki.”

Burcutean Róbert