Keresés

Uncategorized

Surányi Miklós máramarosszigeti évei 2.

Ki is tehát Surányi Miklós? Életrajzi adatai szerint Surányi Miklós 1882-ben született a Baranya megyei Felsőmindszenten egy gazdatiszti családban. Pécsett a ciszterci rend nagy múltú – Nagy Lajos király nevét viselő – gimnáziumában tanult, olyan iskolatárssal szinte egy időbben, mint Babits Mihály. Jogi tanulmányokat végzett, majd Budapestre költözött, ahol parlamenti tudósítója lett a Magyarország című lapnak 1903- tól. 1908-ban került Máramarosszigetre, ahol előbb vármegyei allevéltáros, majd főlevéltáros és a főispán titkára volt.

Máramarosszigeti tartózkodása idején mély barátságot kötött Szamolányi Gyula költővel, akivel távozása után is élénk levelezést folytatott. Egyik Budapestről Szamolányinak címzett levelében talán Szongoth Miklós költőre utal, akit a következő szavakkal méltat: „Az a fekete örmény, ki nálam lakott mikor jöttél. Nagyon kedves fiú.”
1 Surányi Miklós aláírásával ellátott levele, melyet Szamolányi Gyula költőnek címzett.

 A i című lap szerkesztőjeként számos ponton érintkezett a helybeli kultúra értékeivel, személyesen ismerte Krüzselyi Erzsébetet, Hollóssy Simont, Plány Ervint, Ferentzy Mártát, Halmi Bódogot (aki különben Juhász Gyula legközelebbi szigeti barátja volt). Nagyon szerette munkáját és nagyon megszerette a várost. Szívesen járt el színházi előadásokra, koncertekre, felolvasásokra. Ott volt az 1906. február 8–16. között Máramarosszigeten megrendezett Nemzeti Szalon XXXIII. vidéki kiállításán, ahonnan elismerően írt pl. Ferentzy Márta festményeiről. A Má- ramarosszigeten eltöltött hosszú évek alatt szoros barátságokat kötött a helyi értelmiséggel, hálás volt mindazért, amit itt tapasztalt, de nem volt maradása. Surányi az első világháború kitörése előtti időkben költö- zött fel Pestre, ahol már ismert újságíróként üdvözölhették. Indulása előtt így búcsúzott a szigetiektől: „…szeretlek titeket, szeretem a várost, de nincs maradásom. Független… akarok lenni, hogy nyugodtan dolgozhassam föl azt, ami bennem forr.”
2  Az író halálát követően megjelent, alá nem írott cikk: Surányi Miklós. In: Iza, 1936. június 28. 

Már Budapesten jelentek meg A trianoni páva (1916) és a Szent hegy című regényei. Előbbit a Hét című lap közölte, míg utóbbit az Akadémia Péczely-díjat odaítélő bizottsága, mint kiemelkedő elbeszélő mun-kát, a kor erkölcsét zavaró erotikus tartalma miatt azonban nem javasolta jutalomra. Innen is azonban hatással volt a máramarosszigeti kulturális életre, hiszen számos ismeretsége révén szinte koordinátora volt a helyi magyar nyelvű kulturális megnyilatkozásoknak. Ezt támasztja alá egy másik levélrészlet, melyet szintén kedves barátjának, Szamolányinak címzett, melyben azt írta, hogy: „Mindössze egy embert sikerült megnyernem: Kosztolányit, aki most a Világ munkatársa. Szívesen lemegy, csak lépj vele érintkezésbe levél útján, a kommünikéket is közli (…) Ady, mint Papp Viktor mondja, újabban nem kapható semmiféle felolvasásra,… Csáth Géza pedig orvosi teendőivel van elfoglalva.”
3 In: http://galeriasavaria.hu/termekek/reszletek/gyujtemeny/264350/Suranyi-Miklos-autograf-levelei-Szamolanyi-Gyulahoz

A levél rávilágít arra a kulturális szervező tevékenységre, melyet a távolban is hatékonyan folytatott. Ugyanakkor a levél annak a szoros barátságnak újabb bizonyítéka, mely az írót Szamolányihoz kötötte. Surányi 1917-től a Petőfi Társaság tagja lett, vagyis olyan elit irodalmi társaságba került, ahol felfedezhetjük Herceg Ferencet, Pekár Gyulát, Babits Mihályt, Gárdonyi Gézát, Gulácsy Irént, Jankovics Marcellt, Mikszáth Kálmánt, Reviczky Gyulát, Móra Ferencet, hogy a teljesség igénye nélkül csak  néhány nevet ragadjunk ki. Utóbb a Kisfaludy Társaság szintén felvette tagjai közé Surányit, ezzel eismerve munkásságát.

1918-ban jelent meg harmadik regénye, a Kantate, melyben erős szavakkal fogalmazott a Nagy Háború kérdését illetően: „Amtmann bácsi vénasszony módjára siránkozott. – Nem hallgattak rám! Pedig én harminc esztendő alatt ötvennégy memorandumban figyelmeztettem az uralkodókat és a minisztériumokat, hogy ha nem csinálják meg az örök békét, összedől a világ. De nem hallgattak rám. És mi lett az eredmény? Lám, most itt van. Az egész világ összedől, és felfordul minden. Elfogyott a jókedv, a becsület, az erkölcs és az erő. Vége a népek, emberek, emberi lelkek régi szép szolidaritásának. Ez a vízözön. A legmagasabb hegyeket, a trónokat és a trónokon ülő bálványokat tízkönyöknyire elborítja a vízözön szennyes hullámáradata. Semmi sem marad meg, csak az én. Az ego. A szubjektív ember árva, szomorú, magára hagyott önzése.” Ebben az évben kérte nyugdíjazását és Budapestre költözött, ahol ezentúl az irodalomnak szentelte életét.

Ákosi Zsolt

Megosztás

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *