„Felvállalni a közös cél érdekében hozandó áldozatvállalást”
Alig múlt két éve, hogy Ft. Reszler Mihály tisztelendő urat a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly plébánosává és ugyanakkor máramarosi főesperessé nevezték ki. Eddigi tapasztalatairól és jövőbeni elképzelésekről kérdeztük röviden.
Cselenszki Zita: Mit tud elmondani az itteni egyházközségről ennyi itt töltött idő után?
Ft. Reszler Mihály: Az ennyi idő két év néhány hónap. Ez az idő nem mondható soknak, ha figyelembe vesszük, hogy egy egyházközség életét átlátni és megismerni legalább három év kell. Eddig azt tapasztaltam, hogy egy nagyon összetett, sokszínű közösség, sajátságosan szórványproblémákkal. A hitélete hagyományos, amire lehet építeni.
Cs. Z.: Milyennek látja a helyzetet az esperesi kerületben?
Ft. R. M.: A szigeti esperesség egészére a végvári kép illik. Elszórtan élve kell megőriznünk hit- és nemzeti öntudatunkat. Vannak, akik ezt a kettőt együtt hordozzák, a többséget azonban az asszimilációs folyamat magával ragadta. Remélhetőleg a katolikus hitre nem ez vár.
Cs. Z.: Milyen jövőbeni elképzelések és tervek vannak?
Ft. R. M.: A plébánia életét elevenné, nyitottá tenni. A Krisztus közösség éve is erről szól. Azokat a meglévő kis közösségeket, amelyek régtől működnek, össze kell hangolni, és tudatosítani bennük, hogy ugyanannak a krisztusi egyháznak a részei. No meg aztán az anyanyelv megőrzésének és használatának a fontosságát célzó tevékenységek rendszeressé tétele által rádöbbenteni azokat, akik még rendelkeznek némi érzékenységgel erre vonatkozólag, hogy az ember csak anyanyelvén érti meg igazán Krisztus üzenetét.
Cs. Z.: Büszkék lehetnek a szigetiek is arra, hogy Ferenc pápa kérésére irgalmasság kapuját állítottak. Ön mit gondol erről?
Ft. R. M.: Egyházmegyénkben rendszerint a négy város, Szatmár, Nagykároly, Nagybánya és Máramarossziget a kijelölt helyek, ahol búcsúnyerési lehetőséget biztosítanak. Ennek szellemében magától értetődő, hogy Szigeten is megnyitottuk az irgalmasság kapuját. Remélhetőleg így sokkal több hí- vőnek sikerül eljutnia a búcsúnyerés forrásához, mint mondjuk ha csak Szatmáron volna irgalmasság kapuja.
Cs. Z.: Lát-e a szigeti közösségben potenciált, hogy erős közösséggé nője ki ismét magát?
Ft. R. M.: Minden közösség annyira erős, amennyire tagjai erősítik. Hogy milyen erős volt, vagy miben volt erős, azt én nem tudom. Azt gondolom, hogy potenciál van, de hogy ez valósággá legyen, minden egyes személynek sokat kell dolgoznia. Mindenekelőtt fel kell adnia a „liberális egyénieskedés” szellemét, és felvállalni a közös cél érdekében hozandó áldozatvállalásét. Ez egy hosszú folyamat. De Isten segítségével semmi sem lehetetlen.